Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Elhunyt Szenes Iván

Életének 87. évében hétfőn elhunyt Szenes Iván író, dalszövegíró, zeneszerző, érdemes művész - tudatta a család az MTI-vel.
Szenes Iván minden idők legtermékenyebb magyar szövegírójaként csaknem kétezer dalszöveget írt, az egész ország, különböző korosztályok ismerik és dúdolják a Nemcsak a húszéveseké a világ, a Kicsit szomorkás a hangulatom máma, a Kislány a zongoránál, a Találkozás egy régi szerelemmel, az Úgy szeretném meghálálni, a Kicsi gyere velem rózsát szedni, a Mindenkinek van egy álma című örökzöldeket.

Ő volt a szövegírója és a zeneszerzője a legnagyobb magyar slágerek egyikének, a Kovács Erzsi által sikerre vitt Hosszú az a napnak. Ő írta a szövegét az Annál az első ügyetlen csóknál drágám kezdetű slágernek, amellyel első díjat nyertek 1966-ban a Magyar Rádió Tessék választani versenyén, sőt az előadó, Aradszky László ezzel a számmal lett az első aranylemezes.

Sikerei ellenére önmagát szigorú mércével mérte. Mint az MTI-nek egy néhány évvel ezelőtti interjúban fogalmazott, csak azt tartotta slágernek, amit az egész ország ismer. "Ezt talán százhúszról merném biztosan állítani. Igaz, az sem kevés..." - tette hozzá Szenes Iván.


Dalszövegei közül nem volt kedvence: úgy vélte, ha kiemelne egyet, azzal megsértené a többit. "Mindegyikkel úgy vagyok, mint a szülő a saját édesgyermekével: a gyengébbek is az enyémek" - vallotta Szenes Iván.

Sokoldalúságát, ráhangolódó és rímfaragó képességét bizonyítja, hogy több mint száz színdarabot, filmet, rádió- és tévéjátékot mutattak be verseivel, illetve az ő átdolgozásában.

Szenes Iván 1924. április 25-én született Budapesten, a nótaköltő és librettista Szenes Andor gyermekeként. Édesapja nyomdokán ő is jogot végzett, majd köztisztviselői és újságírói szárnypróbálgatások után végül a szórakoztatóiparban helyezkedett el.


1949-1950-ben a Fővárosi Népszórakoztatási Intézet, 1951-1956 között a Vidám Színpad alapító dramaturgja, 1956-tól 1961-ig az Országos Cirkusz Vállalat varieté osztályának és szabadtéri színpadainak művészeti vezetője volt. 1961 és 1979 között a győri Kisfaludy Színház és a József Attila Színház, 1979 és 1994 között a Vidám Színpad dramaturgjaként, kabarék szerkesztőjeként, rendezőjeként dolgozott. 1954-ben feleségül vette Kornay Mariann színésznőt.

Elismerései, díjai közül kiemelkedik az 1986-ban kapott eMeRTon-díj, az 1988-as érdemes művész cím, az 1995-ös Fényes Szabolcs-díj és Huszka Jenő-életműdíj.

Szenes Iván temetéséről később intézkednek.

Olvasóink írták

  • 9. arany 2010. szeptember 14. 23:30
    „Daloló szép világ néz örökké rád
    dalszöveg élete széppé tett évtizedeket.
    mosolyt csalt arcokra könnyet szemekbe
    Széppé tett évtizedek nélküle mit sem érnek.
    Szó lett élete, sok dal lett belőle
    színházi életben szerepben szerepel
    Ő szerepe lett szívet lelket szerető dalszöveg.

    "Hosszú az a nap"

    S kérdezem?
    Hol van az a nap mikor emberek szívéből elolvad a hó?
    S megértik miről szól minden szó.
    Elolvadt hó gondolatot adj mindenkinek, ami jó.
    Nélküle hosszú az a nap, hosszú minden nap.

    Sír a szem nevet a szó...

    Nyugodj békében Szenes Iván
    tisztelettel N.CSTM”
  • 8. joy 2010. szeptember 14. 07:01
    „Mindent köszönünk!”
  • 7. falusijóska 2010. szeptember 14. 01:13
    „A barátom voltál. Isten nyugosztaljon.”
  • 6. reagens 2010. szeptember 13. 19:59
    „Elég szép életművet hozott össze. Maradandót alkotott, szövegei ott csengenek mindannyiunk fülében.
    Akkor is ha szomorúak vagyunk - szerelem vagy bármi -, meg akkor is ha boldogok - szerelem vagy bármi -.
    R.I.P.”
  • 5. cumania 2010. szeptember 13. 19:18
    „A lánya meg a Szenes Andrea! :(”
  • 4. macusnéni 2010. szeptember 13. 18:32
    „Az,hogy zsidó származású volt,az mellékes.Ragyogó művész volt.Ha megnézzük az életben a legnagyobb szinészek is zsidók voltak,de ez nem volt baj.Emberek voltak.”
  • 3. baja2005 2010. szeptember 13. 18:24
    „Köszönöm az életét”
  • 2. TELSTAR 2010. szeptember 13. 18:05
    „"az Annál az első ügyetlen csóknál drágám kezdetű slágernek, amellyel első díjat nyertek 1966-ban a Magyar Rádió Tessék választani versenyén"

    Kár, hogy ezt a dalt 1967-ben és a Táncdalfesztiválon mutatták be. A többi stimmel.”
  • 1. Gazficko 2010. szeptember 13. 16:49
    „Isten nyugosztalja”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hamvas István a paksi atomerőmű vezérigazgatója

Hamvas István korábbi műszaki vezérigazgató-helyettest nevezték ki a Paksi Atomerőmű (PA) Zrt.… Tovább olvasom