Délmagyar logó

2017. 06. 22. csütörtök - Paulina 18°C | 33°C Még több cikk.

Elindult a Duna-program

A kormány elindította az árvíz elleni védelmet szolgáló Duna-programot, amelynek előkészítésére az idén 662 millió forint jut, s végül összesen 17–18 milliárd forintba kerül majd – mondta Persányi Miklós csütörtökön.
Persányi Miklós tegnap Szentendrén tartott sajtótájékoztatót, miután végiglátogatta a Dunakanyar jobb partjának néhány érintett települését. A Duna-program megvalósításának tényleges munkája jövőre indulhat el – tette hozzá a környezetvédelmi és vízügyi miniszter.
A program az állami fővédművek kiépítését célozza, hogy a mostanihoz hasonló nagy árhullámok alkalmával is biztonságban lehessenek az emberek és az értékek – mondta a szaktárca vezetője. Az elvégzendő feladatok közé tartozik például a két táti patak torkolatánál a partok rendezése, Suránynál a 6,5 kilométer hosszú töltés megerősítése és a szentendrei állandó töltés kiépítése – tette hozzá. Ez utóbbi, 270 millió forintos költséget igénylő, s részben az Európai Unió anyagi támogatását is elnyert munka már meg is kezdődött – utalt rá.
A Dunakanyarban elmúlt az árvíz veszélye, az érintett önkormányzatok megkapták a kért állami pénzeket, a károsultak pedig az egyszeri segélyeket – ismertette a miniszter. (mti)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Írja meg!

Közérdekű híre vagy jó ötlete, szabadidős programajánlata van? Írja meg! Címünk: Kisalföld… Tovább olvasom