Délmagyar logó

2018. 10. 19. péntek - Nándor 11°C | 22°C Még több cikk.

Elítélték az autótolvajt, aki halálra gázolta a kocsi 24 éves tulaját Gödöllőn

A döntés nem jogerős.
Tizenegy évre ítélték első fokon azt a 36 éves férfit, aki két évvel ezelőtt Gödöllőn elrabolta a Turay Ida Színház munkatársának autóját, majd azzal elütötte a nőt, aki belehalt sérüléseibe.

A Budapest Környéki Törvényszék keddi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a férfi rendszeresen fogyasztott alkohollal együtt nyugtatókat és kábítószert, így azon a napon is, amikor az eset történt. A férfi észrevette az esti órákban hazatérő nőt, aki a kaput nyitotta ki, miközben autójának járt a motorja. Mivel a férfi úgy gondolta, hogy a boltig alkoholért nem gyalog, hanem a nő autójával megy, beült, és elindult vele.

Amikor elkezdett tolatni, a nő belekapaszkodott a kocsiablakba. A férfi ennek ellenére nagy sebességgel elindult, árokba hajtott, és a nőt maga alá gyűrte az autó. A 24 éves nő a helyszínen meghalt. A férfi kiszállt az autóból és elmenekült a helyszínről, a rendőrök egy kocsmában fogták el.

A bíróság a férfit jármű önkényes elvételében, közúti veszélyeztetésben, bódult állapotban történő járművezetésben és segítségnyújtás elmulasztásában mondta ki bűnösnek és - nem jogerősen - 11 év 8 hónap börtönre ítélte.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán a katolikus egyház magyarországi vezetőivel tárgyalt

Orbán a katolikus egyház magyarországi vezetőivel tárgyalt
A megbeszélésen a felek tárgyaltak a katolikus egyház és a kormány együttműködését érintő aktuális… Tovább olvasom