Délmagyar logó

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -8°C | 4°C Még több cikk.

Elkészült a Diákjogi Tudor

A hatályos tanügyi jogszabályok értelmezését segíti a most elkészült és az oktatási tárca honlapján elérhető Diákjogi Tudor, amelyet szakmai anyagként bárki használhat a közoktatásban.
Az Ifjúsági Közélet Fejlesztéséért Alapítvány az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte: 2007-ben az Országos Diákparlament ajánlása alapján az oktatási tárca olyan közérthető, napi élethelyzeteket bemutató, diákjogi konfliktusokat tárgyaló elektronikus kiadvány elkészítésére kérte fel a diákjogi szektor szervezeteit, amely illeszkedik a 2010-es diákparlament témáihoz, ugyanakkor önálló, ismeretbővítő szakmai anyagként is használható bárki számára a közoktatásban.

A kiadvány fő célja a hatályos tanügyi jogszabályok magyarázata, értelmezése a diákok számára, ugyanakkor a Diákjogi Tudor a pedagógusoknak és a szülőknek is szól. Összesen 33 gyakori iskolai, kollégiumi konfliktust tárgyal a jog szemszögéből, bemutatva, hogy mit szabad és mit tilos az adott jogszabály alapján a diáknak, a szülőnek vagy éppen az iskolának tennie.

A témák között helyet kaptak például - mint a leginkább égető és konfliktus tárgyát jelentő iskolai ügyek - az osztálypénzzel kapcsolatos kérdések, az orvosi igazolások problémái, a mobiltelefonok iskolába történő bevitelével összefüggő felvetések, a verekedések jogkövetkezményei, a fegyelmi ügyek, az öltözködés dilemmái és az adatvédelmi kérdések.

Ugyanakkor tárgyalják az esélyegyenlőség, a hátrányos megkülönböztetés, a szabad iskolaválasztás és a tanuláshoz való jog mint elvontabb fogalmak jelentését, jelentőségét is, hiszen ezekből levezetve is számos vita, konfliktus alakul ki a nevelési-oktatási intézményekben.

A kiadvány alkotói mindvégig szem előtt tartották azt az elvet, hogy a jogok mellett a joggal való visszaélésre, illetve a kötelességek megszegésére is ki kell térni, rámutatva az olvasó felelősségére és a következményekre. Mint arra az előszóban is utalnak, kiegyensúlyozott, a jogokat és a kötelességeket egyaránt bemutató kiadvány készült.

A Diákjogi Tudor elektronikusan formában bárki számára elérhető az Oktatási és Kulturális Minisztérium honlapján.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árvíz: újabb útlezárások Borsodban

A Sajó és a Bódva áradása miatt több utat zártak le Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Tornabarakony… Tovább olvasom