Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 19°C Még több cikk.

Elkészült az új polgári törvénykönyv tervezete

A kormány szerdai ülésén elfogadta az új polgári törvénykönyv (ptk) tervezetét, amelyet a parlament várhatóan az őszi ülésszakban tárgyal és az év végén, de legkésőbb jövő év elején dönt róla.
Gadó Gábor, az igazságügyi tárca szakállamtitkára az 1200 paragrafust tartalmazó tervezet kapcsán azt mondtam, a kódex célja, hogy erősítse a jogbiztonságot és egyszerűbb közérthetőbb nyelvezetével javítsa a jogban járatlan emberek eligazodását a magánjogi szabályok között. Az új ptk. egyebek mellett védeni kívánja a kiszolgáltatott embereket például azzal, hogy átalakítanák a gondnokság alá helyezés szabályait. Nem engedélyznék a jövőben, hogy valakit általános jelleggel állapítsanak cselekvőképtelenné. Külön kellene bizonyítani, hogy mik azok a területek, ahol gondnokságra szorul. Az új szabályozás a tervek szerint rugalmasabb és a versenyt segítő szabályokat vezetne be az üzleti élettel kapcsolatos jogban is, egyebek mellett azzal, hogy megteremtené a lehetőségét a szerződés átruházásnak. Az új ptk. kimondaná azt is a sajtóhelyreigazítási perek kapcsán, hogy nem vonható felelősségre a sajtó azért, mert valakitől olyan kijelentést idéz, ami dehonesztáló egy harmadik személyre nézve.

Olvasóink írták

  • 1. matriné 2008. május 29. 07:19
    „Ahogy Pató Pál mondotta "Hej ráérünk arra még"! Minek sietni vale,főleg akkor ha esetleg kedvez a hétköznapi embereknek! Amit ugyan kétlek, mivel ma már megint az "Úri huncutság" van előnybe az igazságszolgáltatásnál nem a valóság!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kidőlt fa ütött agyon egy idős asszonyt a fővárosban

Műtét közben meghalt az az idős nő, akire szerda délelőtt rádőlt egy fa Budapest belvárosában. A… Tovább olvasom