Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Elkészült az Új utca burkolata

A Sopron Régió Csatornázási és Szennyvíztisztítási Program keretében megújult a belvárosi Új utca. A kivitelezés költsége meghaladja a harmincmillió forintot. Néhány éven belül a belváros többi utcája és a Fő tér is szebbé válhat.
Walter Dezső polgármester és Csejtei Imre, a kivitelező Betonút zrt. projektmenedzsere tegnap elhelyezte az Új utca díszburkolatának utolsó köveit, ezzel hivatalosan átadták az utcát a soproniaknak és a turistáknak. Mint az átadáson elhangzott, nemcsak a díszburkolat újult meg, hanem 160 méter csatornahálózat és ugyanennyi vízvezetékrendszer is, ezenkívül új gázvezeték- és elektronikuskábel-rendszert is elhelyeztek. – Az összes közműköltség harmincmillió forint feletti, ezt a Sopron Régió Csatornázási és Szennyvíztisztítási Program fedezi, a város pedig a díszkő burkolat tizenötmilliós kivitelezését fizeti – mondta el Csejtei Imre.
– Reményeim szerint a szűken vett belváros, azaz a Fő tér, a Templom utca, a Kolostor utca és a Szent György utca is egy-két éven belül megújulhat – tette hozzá Walter Dezső. – Azt tervezzük, hogy a Petőfi téri mélygarázs megépülése után ezekről a területekről kitiltjuk a gépkocsikat, és az eredeti funkciójukként, azaz sétálóövezetként csak a gyalogosok előtt nyitjuk meg őket.
Az Új utca díszburkolata körülbelül ezerötszáz négyzetméter és közel 128.500 darab kockakőből áll. A felújítás során számos római kori, Árpád-kori és középkori régészeti lelet került napvilágra, ezek a Soproni Múzeumhoz kerülnek.

A csatornázási program

A Sopron Régió Csatornázási és Szennyvíztisztítási Program keretében – amely közel 4,5 milliárd forintos beruházás – Sopron korszerű csatornahálózattal rendelkezik majd, valamint bővül a szennyvíztisztító kapacitása. A költségek felét az Európai Unió, negyven százalékát az állami költségvetés, tízet pedig Sopron városa biztosítja.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mit vár a Nádor aluljáró átadásától?

Tovább olvasom