Délmagyar logó

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 14°C | 29°C Még több cikk.

Ellenőrzés: az autósok áthajtanak a tiloson

A tilos jelzés ellenére sok autós áthajt a vasúti átjárókon; a rendőrség, a MÁV és a polgárőrség munkatársai közös akciójuk során több mint ezer szabálysértést tapasztaltak.
Az ORFK és a MÁV közös közleménye szerint júniusban összesen 64 nagy forgalmú vasúti átjáróban végeztek közúti ellenőrzéseket, s összesen 25 gépkocsi hajtott át a tilos jelzés ellenére a síneken.
A rendőrök 1137 szabálysértést észleltek, 12 esetben figyelmeztették a közlekedési szabályok ellen vétőket, 893 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, 232 esetben – az elkövetett súlyos szabálysértés miatt – szabálysértési feljelentést tettek; a szabálysértések 89 százaléka gyorshajtás volt.
Az ellenőrzési akcióban 492 rendőr, 125 polgárőr és 144 vasútbiztonsági szakember vett részt. A közleményt küldő szervezetek szerint:
a vasúti átjárókban bekövetkező balesetek 97 százalékát a gépkocsivezetők figyelmetlensége, túlzott kockázatvállalása, vagy éppen a KRESZ-szabályok nem megfelelő ismerete okozza.
A statisztikák szerint 2005 első félévében 45, míg az idén ugyanebben az időszakban 36 baleset történt vasúti átjárókban. Tavaly kilencen, az idén pedig már 13-an vesztették életüket az év első hat hónapjában.
Az elmúlt tíz évben több mint ezer esetben ütközött gépjárművel vonat. A baleseteknek 450 halálos áldozata volt, a megsérült személyek száma pedig meghaladta a hatszázat.
A rendőrség és a MÁV felhívja a figyelmet arra, hogy Németországban hasonló az átjárók biztosítottsági foka, mint Magyarországon, ám ott lényegesen kevesebb a biztosított átjárókban bekövetkezett balesetek aránya, ami a hazai közlekedési morál alacsonyabb szintjére utal.
A KRESZ szerint a jármű vezetője köteles a sebességet a vasúti átjáró előtt elhelyezett veszélyt jelző táblánál lakott területen legfeljebb 30 km/órára, lakott területen kívül legfeljebb 40 km/órára csökkenteni, s a vasúti átjáróig ezzel a csökkentett sebességgel kell haladnia. Sorompó nélküli vasúti átjáróra járművel csak abban az esetben szabad ráhajtani, ha a vezetője meggyőződött arról, hogy az átjáró felé vasúti jármű egyik irányból sem közeledik, és a folyamatos áthaladásra lehetőség van. A közlemény arra is figyelmeztet, hogy a vonat fékútja többszöröse egy személygépkocsinak. A vonat általános fékútja – nem rendkívüli fékezés esetén – több mint 400–1000 méter. Rendkívüli helyzetben – úgynevezett gyorsfékezést alkalmazva – ez az érték egy 120 km/h sebességgel közlekedő gyorsvonatnál 500–600 méter. (mti)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Traktorral látogattak Ágfalvára

Schefflenzből, Ágfalva németországi partnertelepüléséről fellobogózott traktorok nyergében érkezett… Tovább olvasom