Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

Elmarad az országos sztrájk

Lemondta a február 21-re meghirdetett országos figyelmeztető sztrájkot az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság, mert hétfőn 11 órakor aláírták a kormányzat képviselőjével a megegyezést a 6,65 százalékos idei közszolgálati béremelésről.
A 6,65 százalékos keresetemelés úgy valósul meg, hogy 2,5 százalék a múlt évi béremelések áthúzódó hatása, illetve a további 4,15 százalékos emelést július 1-jétől havonként 8,3 százalékos mértékkel, illetménykiegészítéssel, a plusz egyhavi illetmény előlegeként valósítja meg a kormány. A kormány képviselője vállalta, hogy az ehhez szükséges törvénymódosítást benyújtja az Országgyűlésnek.
Szabó Endre, a sztrájkbizottság elnöke elmondta: a múlt év december eleje óta tartó tárgyalások eredményeként a sztrájkbizottság felfüggesztette tevékenységét. A megállapodásban szereplő keresetemelés ellentételezi az idei inflációt. Ez alapvető követelésük volt a szakszervezeteknek – tette hozzá. Csizmár Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára hangsúlyozta, a megállapodásban vállaltak nem akadályozzák a konvergencia-

program teljesítését, sőt, a munkabéke révén még segítik is azt.
A megállapodás szerint a július 1-jétől esedékes 8,3 százalékos illetménykiegészítést a 2007-es plusz egyhavi illetmény előlegeként fizetik ki. A megállapodás utal arra, hogy 2008. január 16-án sor kerül az általános szabályok szerint járó évi plusz egyhavi illetmény, illetve a 2007-ben kifizetett illetményelőleg különbözetének rendezésére. A megállapodás szerint az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban idén augusztusban tárgyalásokat kezdenek a jövő évi keresetemelésről, valamint az illetményrendszer egyes elemeiről azzal a céllal, hogy a közszférában legalább szinten tartsák a reálkereseteket a jövő évben. Ennek érdekében a kormányzat vállalja, hogy jövő év január 1-jétől ismét havonkénti 8,3 százalékos mértékben illetményelőleget fizet a közszolgálatban a 2008-as plusz egyhavi illetményből. Az előleg és a plusz egyhavi illetmény elszámolására 2009. január 16-án kerülhet sor. A megállapod ásban szereplő további vállalások teljesítése érdekében a kormány törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek. (mti)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Feltörték Kóka János honlapját

Kóka János diplomáját megkérdőjelező fórumbejegyzésre ugrott át szombaton a gazdasági miniszter… Tovább olvasom