Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 18°C Még több cikk.

Előkerült Borkai Zsolt ellopott táskája

Gyárvárosban, egy bolt tetején hevert Borkai Zsolt november 1-jén ellopott táskája, amit a győri polgármester irodájából vitt magával az ismeretlen tolvaj egy nagy értékű hordozható számítógéppel, notebookkal együtt (Besurranó lopta meg a polgármestert – Kisalföld, 2006. november 2.).

A városháza szóvivője, Bakács László a Kisalföld kérdésére válaszolva elmondta, egy anya és fia nézegettek erkélyükről, amikor észrevették, hogy a közeli élelmiszerbolt tetején hever egy táska. A fiú röviddel ezután felmászott a táskáért, amiben benne voltak Borkai Zsolt iratai, a szolgálati Audi, valamint a polgármester lakásának kulcsai s a pénztárcája, amiben nagyobb címletű pénz már nem volt. Hiányzott kézi számítógépe – PDA-ja – is. Az anya és fia bevitte a táskát a rendőrségre, majd a polgármesternél is jártak.
Bakács László elmondta, hogy a nyomozás tovább folyik, hiszen a nagy értékű notebook és a PDA nem került elő, csak azok a tárgyak, amik nem jelentettek értéket a tolvajnak, vagy a lebukását segítették volna elő. A megtalált kulcsok és személyes iratok helyett azonban Borkai Zsolt polgármester november óta csináltatott újat, így azok már hiába kerültek elő.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Akár maradhatna is az iskola?

Folytatás az 1. oldalról. Tovább olvasom