Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Eloltották a királyszentistváni tüzet

Több órán át tartó munkával csütörtökön estére megfékezték a lángokat a Veszprém megyei Királyszentistván határában kigyulladt hulladékkezelő telepen - tájékoztatott a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtófőnöke.
A kárt egyelőre megbecsülni nem lehet, a felmérése tart, s megkezdték a tűz körülményeinek kivizsgálását is - mondta Bakos György. Közlése szerint a veszélyes hulladékokat - szerves oldószereket - tartalmazó hordók a rendkívüli hőségtől robbanhattak be. Több száz hordót tároltak a telepen, s a robbanástól több a levegőbe repült - tette hozzá a sajtófőnök. Megjegyezte: a sűrű, fekete füstnek enyhén szúrós szaga volt.

Bakos György hangsúlyozta: mindvégig mérték - és több helyen is egyszerre - a levegő gázkoncentrációját. Elmondta: előfordult, hogy elérte a határértéket a levegőbe került gázok, veszélyes anyagok szintje. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a gázkoncentráció döntően alatta maradt a határértéknek, sőt az oltás előre haladtával erősen csökkent, ezért a lakosságot nem kellett kitelepíteni.

Elmondta: arra azonban felhívták a királyszentisvániak és a balatonfűzfőiek figyelmét, hogy lehetőleg maradjanak a lakásaikban és zárják be az ajtókat, ablakokat.

A sajtófőnök szerint a tűz helyszínén még ügyeletet tartanak - éjszaka is - és figyelnek arra, nehogy újra lángra kaphasson valamilyen veszélyes vegyi anyag.

A tűz keletkezésének oka nagy valószínűséggel a rendkívüli forróság volt (ettől robbantak be a túlhevült vegyszerek, szerves oldószerek), de ez majd a tűzvizsgálat során derül ki pontosan - mondta a sajtófőnök.

A nagy kiterjedésű tűz oltásánál 10 egység, mintegy 40 tűzoltó dolgozott; a legmagasabb, 5-ös fokozatú riasztásra érkeztek Királyszentistvánra veszprémi, székesfehérvári, siófoki, pétfürdői és balatonfűzfői tűzoltók.

Bakos György utalt arra is, hogy az oltás ideje alatt mindvégig jelen voltak a mentőszolgálat képviselői is, akik vizet osztottak a tűzoltóknak. Egy tűzoltót kellett kezelniük rosszullét miatt - tette hozzá.

Az oltás befejeztével a rendőrség is feloldotta az útzárat a település környékén.

Czaun János, az Észak-balatoni Hulladékkezelő Konzorcium elnöke, Veszprém alpolgármestere arról tájékoztatta az MTI-t, hogy nem a június 30-án avatott, 16,5 millió eurós beruházással épült új királyszentistváni hulladékkezelő központ gyulladt ki, hanem az attól mintegy 100 méternyire lévő, veszélyes hulladékokat is tároló telep. Az új objektumot védték, de lényegében nem volt tűzveszélyben - fogalmazott az elnök.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kútba zuhant egy kútásó

Kútba zuhant és meghalt egy kútásó Villányban szerda délelőtt. Tovább olvasom