Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Először felnőtteken!

Molnár Lajos egészségügyi miniszter és Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke felkérte az Egészségügyi Tudományos Tanácsot, hogy csak a felnőtteken végrehajtott vizsgálatokat követően, a sikeres vizsgálatok lezárása után engedélyezze gyermekeken a madárinfluenza elleni vakcina kipróbálását – közölte az Egészségügyi Minisztérium sajtóirodája szerdán.

Budapestre költözhet a FAO

Jövő januártól Budapesten működhet az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) európai központja. Az ezt támogató kormánydöntésről a földművelésügyi tárca vezetője számolt be a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón. A kormány felhatalmazása alapján a külügyminiszter és az agrártárca vezetője folytatja le a befejező tárgyalásokat a FAO-val – közölte Gráf József.

Megrongált Combinók

A Combino villamosok korlátozott üzemeltetését javasolta szerdán a gyártó Siemens Zrt. a rongálások megakadályozásához, a BKV elfogadta a javaslatot, így a Combinók mától csak a délutáni csúcs után közlekednek. Közben a rendőrség bejelentette, hogy elfogtak egy törökbálinti fiatalt, aki a gyanú szerint még augusztus végén két, próbajáratú Combino villamost maró hatású festékkel megrongált. A fiatalkorú gyanúsított elismerte a bűncselekmény elkövetését. Demszky Gábor főpolgármester bejelentette, hogy rugdosás okozta egy Combino villamos hétfői meghibásodását.

Csecsemőt ölt az eb

Tragikus baleset történt az Albertirsa és Ceglédbercel közötti egyik tanyán, ahol egy elszabadult rotweiler halálra mart egy féléves csecsemőt. Az eset egy erdei tanyán történt, ahol egy négygyermekes család él. A hat hónnapos kisfiút a kertben hagyták egy babakocsiban aludni. A közelben kikötött házőrző rotweiler kiszabadította magát nyakörvéből és rátámadt az alvó gyerekre. Már nem lehetett megmenteni az életét. (mti)

Sztráda helyett

Felülvizsgálja a kormány az

autópálya-építési terveket, és a gazdasági miniszter szerint lesznek olyan szakaszok, ahol sztráda helyett inkább gyorsforgalmi utakat építenek. A konkrét döntéseket októberben hozzák meg. Kóka János a legfontosabbnak azt tartja, hogy az M6-os elérjen Pécsig, és a 44-es gyorsforgalmi út Békéscsabáig. (www.rtlklub.hu)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lázár, a kétszeres apuka

Tovább olvasom