Délmagyar logó

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 14°C | 29°C Még több cikk.

Elővették Dopemant a Himnusz miatt is

Már nemcsak garázdasággal gyanúsítják, de nemzeti jelkép megsértése miatt is gyanúsítottként hallgatták ki Dopemant.

Már nemcsak garázdasággal gyanúsítják, de nemzeti jelkép megsértése miatt is gyanúsítottként hallgatták ki Dopemant a tavaly szeptemberi kormányellenes tüntetés kapcsán - írta pénteki számában a Népszava.

A rapper a rendőrség szerint nemcsak azzal vétett a törvény ellen, hogy a hungarocellből készült Orbán-szobor fejét elrúgta, majd a rendezvény színpadán felmutatta, de azzal is, hogy előadta a Himnuszt átdolgozó, keményen politikusellenes számát.

A hatóság szerint ezzel merítette ki a nemzeti jelkép gyalázásának tényállását; miközben - hívta figyelmet fel a lap - a rendőrség ezzel a dallal összefüggésben már vizsgálatot indított, majd azt megszüntette.

A Btk. szerint az újabb gyanúsítás egyéves szabadságvesztést jelenthet. Erre számíthat legalábbis az, "aki nagy nyilvánosság előtt Magyarország himnuszát, zászlaját, címerét vagy a Szent Koronát sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, illetve azokat más módon meggyalázza" - írta a lap. Hozzátették: eközben Dopemant garázdaság miatt is felelősségre vonnák a hungarocell szobor fejének elrúgásáért, amiért akár három éves büntetés is kiszabható.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fél éven belül újranyitják a martonvásári börtönt

Jelenleg 28 büntetés-végrehajtási intézet van az országban, amelyhez még öt másik intézmény,… Tovább olvasom