Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Előzetes letartóztatásban Simon Gábor

Az MSZP volt elnökhelyettese azt vallotta, hogy nem a sajátja volt az osztrák bankban tárolt több mint negyedmilliárd forint értékű valuta.
Fidesz-KDNP: Mesterházy, Bajnai és Gyurcsány ne ködösítsen!

A Fidesz-KDNP felháborítónak tartja, hogy a baloldal vezetői, Mesterházy Attila, Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc továbbra is "titkolóznak, ködösítenek", nem segítik a hatóságok munkáját Simon Gábor volt szocialista képviselő "feketepénze" ügyében - mondta Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Megismételte: a kormánypártok magyarázatot követelnek az ügyben, és azt, hogy a baloldali vezetők ne titkolózzanak. Kocsis Máté arra is reagált, hogy a Magyar Nemzet információi szerint az MSZP volt elnökhelyettese azt vallotta: nem a sajátja volt az osztrák bankban tárolt több mint negyedmilliárd forint értékű valuta, hanem vagyonkezelésre került hozzá. Kinek a vagyonát kezelte Simon Gábor 2008 óta? Ki bízott meg ezzel a feladattal egy vagyonkezelési gyakorlattal nem rendelkező parlamenti képviselőt? - tette fel a kérdést a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Azt is mondta, hogy már 36 napja nem kaptak választ arra, mit tudnak a baloldal vezetői arról, honnan van a szerdán előzetes letartóztatásba helyezett Simon Gábor eltitkolt pénze. Nehéz elhinni ugyanis, hogy Gyurcsány Ferencnek, Bajnai Gordonnak és Mesterházy Attilának nincs információja a "feketepénzekről" - tette hozzá.

Kocsis Máté közölte: miután tudni lehet, Simon Gábor eltitkolt pénze 2008-ban "keletkezett", világossá vált, hogy hazugság az az állítás, amely szerint a pénz nem Simon Gábor politikai életéhez kötődik.

Rogán Antal Fidesz-frakcióvezetőhöz hasonlóan ő is úgy nyilatkozott, egyre erősebb a gyanú, hogy "példátlan bűncselekmény-sorozat" történt, hogy "nem magányos elkövetővel állunk szemben", és hogy "a baloldal pénzéről" lehet szó.

A tájékoztatón Rubovszky György, a parlament mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke megerősítette: a testület március 24-i ülésére is meghívták Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét, hogy válaszoljon a Simon-ügyben feltett kérdésekre.

A kereszténydemokrata politikus kizártnak nevezte, hogy Mesterházy Attila elfogadhatta a hamis vagyonnyilatkozatokat leadó Simon Gábor "naiv válaszát" a pénzről. Az egész baloldal falaz az ügyben - mondta.

Felidézte egyúttal Simon Gábor eredeti "védekezését", vagyis hogy nincs olyan rovat a vagyonnyilatkozati űrlapon, ahová beírhatta volna az összeget. Vagyonkezelésről akkor még szó sem volt - tette hozzá, megjegyezve, hogy ha pedig valóban vagyonkezelést végzett, akkor fel kellett volna tüntetnie ezt a tevékenységét, annak tartalma nélkül - jegyezte meg.

Előzetesben a volt országgyűlési képviselő


Előzetes letartóztatásba helyezte Simon Gábor volt országgyűlési képviselőt szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Az MSZP volt elnökhelyettesét adócsalással, magánokirat-hamisítással, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsítják.

Nagy István, Simon Gábor védője a tárgyalást követően újságíróknak azt mondta: a bíróság 30 napra elrendelte az előzetes letartóztatást, a kényszerintézkedés ellen Simon Gábor és ő maga is fellebbezést jelentett be.

Simon Gábor nem válaszolt egyetlen újságírói kérdésre sem, miközben bilincsben kísérték az őrök.

Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője újságíróknak elmondta: a tárgyaláson az ügyész fenntartotta indítványát, a gyanúsított védője pedig elsősorban szabadlábra helyezést, másodsorban házi őrizet elrendelését kérte.

Bilincsben vitték a rendőrök Simon Gábort a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. Fotó: MTI/Kovács Tamás (galéria)

A szóvivő közlése szerint a bíróság megállapította: az alapos gyanú mind a költségvetési csalás, mind a magán- és közokirat-hamisítás esetében fennáll. A kényszerintézkedést a szökés, elrejtőzés, a bizonyítási eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélyére tekintettel rendelte el a bíróság.

A megfellebbezett határozatról a Fővárosi Törvényszék dönt.

Nagy István ügyvéd még a kényszerintézkedésről szóló tárgyalás szünetében közölte: Simon Gábor valamennyi gyanúsítás vonatkozásában tagadta, hogy bűncselekményt követett el, a közokirat-hamisítás kapcsán pedig azt mondta, hogy azt kifejezetten provokációnak tartja.

Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) főügyésze hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsították meg Simon Gábor volt MSZP-s országgyűlési képviselőt, és kihallgatása után őrizetbe is vették.

A főügyész szerint Simon Gábor egy dél-afrikai ország hamis útlevelét szerezte meg, amely saját személyi adatait tartalmazta. Ezután megkereste egy korábbi ismerősét, aki a hamis útlevél felhasználásával kérésére egy magyar banknál bankszámlát nyitott. A cselekmény felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás megalapozott gyanújának megállapítására alkalmas.

A Magyar Nemzet február 4-én írt arról, hogy egy bécsi számlán Simon Gábornak több száz millió forintja van, amit nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában. A képviselő, aki az MSZP elnökhelyettese volt, február 6-án közölte, hogy a szocialista pártban viselt minden tisztségéről lemond, kilép a pártból, visszalép a képviselő-jelöltségtől és február 12-ei hatállyal lemond parlamenti képviselői mandátumáról. Ezután a legfőbb ügyész adócsalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte Simon Gábor mentelmi jogának felfüggesztését.

Ügyvéd: Simon Gábor tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el

Simon Gábor valamennyi gyanúsítás vonatkozásában tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el - mondta a volt szocialista politikus védője újságíróknak a Pesti Központi Kerületi Bíróságon szerdán.

A bíróság várhatóan még délelőtt határoz arról, hogy előzetes letartóztatásba helyezi-e a volt politikust.

Nagy István elmondta: a közokirat-hamisítást Simon Gábor kifejezetten provokációnak tartja. A védő úgy értékelte: az ügyészségi iratok nem támasztják alá, hogy védence közokirat-hamisítást követett volna el.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerdán közölte, hogy kezdeményezi Simon Gábor előzetes letartóztatását.

Nagy Andrea szóvivő az MTI-vel azt közölte: az ügyészség a szökés, elrejtőzés, a büntetőeljárás sikerének meghiúsítása és a bűnismétlés veszélye miatt tartja indokoltnak ezt az intézkedést.

Keresztes Imre, a KNYF főügyésze hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsították meg Simon Gábor volt MSZP-s országgyűlési képviselőt, és kihallgatása után őrizetbe is vették. A főügyész szerint Simon Gábor egy dél-afrikai ország hamis útlevelét szerezte meg, amely a saját személyi adatait tartalmazta. Ezután megkereste egy korábbi ismerősét, aki a hamis útlevél felhasználásával kérésére egy magyar banknál bankszámlát nyitott. A cselekmény felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás megalapozott gyanújának megállapítására alkalmas - mondta.

A Magyar Nemzet február 4-én írt arról, hogy egy bécsi számlán Simon Gábornak több száz millió forintja van, amit nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában. A képviselő, aki az MSZP elnökhelyettese volt, február 6-án közölte, hogy a szocialista pártban viselt minden tisztségéről lemond, kilép a pártból, visszalép a képviselő-jelöltségtől és február 12-ei hatállyal lemond parlamenti képviselői mandátumáról. Ezután a legfőbb ügyész adócsalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte Simon Gábor mentelmi jogának felfüggesztését.

Simon vagyonkezelőnek vallotta magát

A Magyar Nemzet információi szerint az MSZP volt elnökhelyettese azt vallotta, hogy nem a sajátja volt az osztrák bankban tárolt több mint negyedmilliárd forint értékű valuta, hanem vagyonkezelés céljából került hozzá.

Simon Gábor elmondása szerint a pénzről 2008-ban és egy évvel később vagyonkezelőként rendelkezett, és a valuta ebből a célból került hozzá - írta a szerdai Magyar Nemzet.

Bilincsben vitték a rendőrök  Simon Gábort a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. Fotó: MTI/Kovács Tamás (galéria)

A lap úgy tudja, hogy a volt országgyűlési képviselő a február 18-ai kihallgatásán nem beszélt a pénz valódi tulajdonosáról.

Főügyészség: hamis név szerepelt Simon Gábor afrikai útlevelében

Hamis név, de Simon Gábor valós személyi adatai szerepeltek abban az afrikai útlevélben, amelyet magyarországi bankszámla nyitásához használt fel a volt országgyűlési képviselő - közölte hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője.

Nagy Andrea ugyanakkor nem erősítette meg, de nem is cáfolta azokat a sajtóinformációkat, hogy az útlevél Simon Gábor édesanyjának vezetéknevét tartalmazta, és a dokumentumot egy magánszemély házának széfjében, házkutatáson foglalták le a hatóságok.

Keresztes Imre, a KNYF főügyésze korábban, hétfő délután arról tájékoztatta az MTI-t, hogy újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsították meg Simon Gábor volt MSZP-s országgyűlési képviselőt, és kihallgatása után őrizetbe is vették. A főügyész szerint Simon Gábor egy dél-afrikai ország hamis útlevelét szerezte meg, amely a saját személyi adatait tartalmazta. Ezután megkereste egy korábbi ismerősét, aki a hamis útlevél felhasználásával kérésére egy magyar banknál bankszámlát nyitott. A cselekmény felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás megalapozott gyanújának megállapítására alkalmas - írta Keresztes Imre a közleményben.

Simon Gábor tagadta a bűncselekmények elkövetését, és a gyanúsítással szemben panasszal élt - állt a közleményben.

A Magyar Nemzet online (mno.hu) hétfőn azt írta, hogy édesanyja vezetéknevét használta föl Simon Gábor ahhoz a hamis útlevélhez, amelyet a nyomozók találtak egy magánszemély lakásán.

Az Index internetes portál hétfőn emlékeztetett arra, hogy Simon Gábor februárban egy 240 milliós, Ausztriában tartott titkos bankszámlával bukott le, majd egy nyomozás során kiderült egy magyar magánszemély segítségével máshol is tartott olyan összegeket, amelyek nem szerepeltek képviselői vagyonbevallásában.

Az Index szerint a rendőrség egy hete házkutatást tartott egy vállalkozó érdi lakásában. Az illető, aki a hányatott sorsú magyar légitársaság, a Sólyom Airways vevőjeként került pár hónapja a figyelem középpontjába, hosszabb ideje Simon Gábor "pénzügyi bizalmasa" volt. A rajtaütés során kiderült, hogy a politikusnak a házban külön széfje volt, amelyben nyomozók több, a volt politikusra nézve terhelő dokumentumra bukkantak. A széfből került elő az a Gabriel D. névre kiállított, de Simon Gábor fényképét és adatait tartalmazó bissau-guineai útlevél is, amelyet egy nagyobb összeget tartalmazó bankszámla nyitásánál használtak - írta az Index.

A portál úgy tudja, hogy olyan papírokat is találtak a nyomozók, amelyeket a 240 milliós osztrák számla fedősztorijának alátámasztásához készítettek: a pénzt uruguayi eredetű kezelt vagyonként akarták a hatóságok előtt bemutatni. A széfből állítólag több tíz millió forint készpénz is előkerült.

Azt írták, hogy Simon Gábor segítőjét egy panamai csalás miatt körözi az Interpol, és az ottani hatóságok már vádat is emeltek ellene, de a magyar rendőrség ennek ellenére nem vette őrizetbe. Az ügy lényege, hogy a férfi és két társa Panamában olyan offshore cégeket tette rá a kezét, amelynek valódi tulajdonosai magyar üzletemberek voltak - közölte az Index.

A Magyar Nemzet február 4-én írt arról, hogy egy bécsi számlán Simon Gábornak több száz millió forintja van, amit nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában. A képviselő, aki az MSZP elnökhelyettese volt, február 6-án közölte, hogy a szocialista pártban viselt minden tisztségéről lemond, kilép a pártból, visszalép a képviselő-jelöltségtől és február 12-ei hatállyal lemond parlamenti képviselői mandátumáról. Ezután a legfőbb ügyész adócsalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte Simon Gábor mentelmi jogának felfüggesztését.

A Legfőbb Ügyészség akkor közölte: Simon Gábor egy ausztriai pénzintézetnél nyitott értékpapírszámlára 2008 januárjában 575 ezer eurót, majd 2009 áprilisában további 169 ezer amerikai dollárt helyezett el készpénzben. A számlán tavaly októberben, akkori árfolyamon, 228 millió forintnyi összeg volt.

A főügyészség először február 18-án hallgatta ki gyanúsítottként Simon Gábort adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás, az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás, valamint két rendbeli magánokirat-hamisítás gyanúja miatt.

Korábban írtuk:

Újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsította meg Simon Gábor volt MSZP-s országgyűlési képviselőt a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn, majd a kihallgatását követően őrizetbe vették.

Az újonnan közölt megalapozott gyanú lényege szerint Simon Gábor egy saját személyi adatait tartalmazó, hamis, egy dél-afrikai országban kiállított útlevelet szerzett, majd megkereste egy korábbi ismerősét, aki a hamis útlevél felhasználásával kérésére egy magyar banknál bankszámlát nyitott. A cselekmény felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette megalapozott gyanújának megállapítására alkalmas - írta Keresztes Imre a közleményben.

A korábbi, még február 18-i gyanúsításon túl Simon Gáborral a 2014. évi vagyonnyilatkozatával összefüggésben újabb hamis magánokirat felhasználása vétségének megalapozott gyanúját is közölte az ügyészség, mivel a gyanúsított ezt az okiratot is úgy adta át az Országgyűlés mentelmi bizottságának, hogy abban nem tüntette fel be nem vallott jövedelmét.

A főügyész tájékoztatása szerint Simon Gábor a gyanúsítotti kihallgatáson tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, és a gyanúsítással szemben panasszal élt.     "Az ügyészség azért döntött a gyanúsított őrizetbe vétele mellett, mert a nyomozás adatai alapján megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával, tárgyi bizonyítási eszköz, okirat megsemmisítésével, meghamisításával, elrejtésével meghiúsítaná, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást, valamint - az újabb bűncselekmény elkövetésére is tekintettel - megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el" - indokolta a kényszerintézkedést Keresztes Imre.

A Magyar Nemzet február 4-én forrásmegjelölés nélkül írt arról, hogy egy bécsi számlán Simon Gábornak több száz millió forintja van, amit nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában. A képviselő, aki az MSZP elnökhelyettese volt, február 6-án közölte, hogy a szocialista pártban viselt minden tisztségéről lemond, kilép a pártból, visszalép a képviselő-jelöltségtől és február 12-ei hatállyal lemond parlamenti képviselői mandátumáról. Ezután a legfőbb ügyész adócsalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte Simon Gábor mentelmi jogának felfüggesztését a Központi Nyomozó Főügyészség által tavaly november óta folytatott nyomozás eredményeként. A Legfőbb Ügyészség akkor közölte: Simon Gábor egy ausztriai pénzintézetnél nyitott értékpapírszámlára 2008 januárjában 575 ezer eurót, majd 2009 áprilisában további 169 ezer amerikai dollárt helyezett el készpénzben. A számlán tavaly októberben, akkori árfolyamon, 228 millió forintnyi összeg volt.

A főügyészség február 18-án hallgatta ki gyanúsítottként Simon Gábort adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntettével, az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntettével, valamint két rendbeli magánokirat-hamisítás vétségével.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb budapesti étterem kapott Michelin-csillagot

A Michelin-kalauz Main Cities of Europe szerkesztői a Borkonyhát fantasztikusnak tartják, és… Tovább olvasom