Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Előzetesben a nyugdíjast kirabló fiatalkorú

Előzetes letartóztatásba helyezte a Nyíregyházi Városi Bíróság nyomozási bírája azt a 15éves fiút, aki gyermekkorú társával kirabolt egy 78 éves asszonyt - tájékoztatott a megyei bíróság elnökhelyettese, szóvivője szerdán.
A jogerős végzés indokolása szerint a két fiatal május 16-án ment be a sértett gyürei házába azzal a szándékkal, hogy "bármi áron pénzt szereznek". A gyanúsított a szobában tartózkodó asszonytól száz forintot követelt, majd megragadta a bal alkarját, megtekerte és ellökte, amitől a nyugdíjas nő az ágyra esett - mondta Nyakó Zsuzsanna.

A megfélemlített asszony oda akarta adni a pénzt, ám a gyanúsított észrevette a pénztárcájában lévő papírpénzt, és elvette az abban lévő háromezer forintot.

A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett - fűzte hozzá a bírósági tisztviselő.

Nyakó Zsuzsanna közlése szerint a 15 éves fiú ellen lopás vétségének kísérlete, illetve lopás bűntette miatt volt eljárás folyamatban, mindkét esetben pártfogói felügyelet mellett bocsátotta próbára a bíróság. Emellett vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt is folyik vele szemben nyomozás.

A szóvivő hozzátette: az előzetes letartóztatás indokolt, tekintettel a gyanúsításban szereplő bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára. Emellett alaposan lehet tartani attól, hogy a szabadlábra kerülése esetén a büntetőeljárást megnehezítené, illetve újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.

Olvasóink írták

  • 4. dodó 2010. május 19. 17:21
    „"15éves fiú..."
    Erről írok a tanárverős cikkhez! Nem kellene-e egyszerűen fiatalkorú cigánybűnözőről írni?
    Valami régi bölcselő szerint: "Tetőzi, ki elkendőzi a bajt..."”
  • 3. KolompárRómeó 2010. május 19. 15:03
    „Kolompár-e volt?”
  • 2. saturnus 2010. május 19. 14:17
    „Nem kislány,meg ,gyerek.”
  • 1. gróf 2010. május 19. 13:55
    „fiatal = cigány?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A HVG veszi át a Hírszerzőt

A HVG veszi át a Hírszerző nevű hírportált - közölte a HVG Kiadó Zrt. szerdán az MTI-vel. Tovább olvasom