Délmagyar logó

2018. 04. 24. kedd - György 13°C | 24°C Még több cikk.

Előzetesben a pécsi bordélyház üzemeltetői

A bíróság augusztus 25-ig rendelte el a 43 éves siófoki férfi és a 26 éves hatvani nő előzetes letartóztatását.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság hétfőn annak a bordélyháznak a feltételezett üzemeltetőit, amelyet péntek éjjel számolt fel a rendőrség Pécsen.

Hajdu István, a bíróság elnöke arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a bíróság augusztus 25-ig rendelte el a 43 éves siófoki férfi és a 26 éves hatvani nő előzetes letartóztatását. Mindkettőnél fennáll a szökés, az elrejtőzés, a tanúk befolyásolásának, megfélemlítésének veszélye, a férfi esetében pedig a bűnismétlésé is, mivel korábban már követett el hasonló bűncselekményt.

A férfit és a nőt 18. életévét be nem töltött személyt foglalkoztató, bordélyház fenntartásával elkövetett üzletszerű kéjelgés elősegítésének bűntettével gyanúsítják, amelyért kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők.

A bíróságon mindketten tagadták a bűncselekmény elkövetését. A férfi azzal védekezett, hogy masszázsszalont üzemeltetett, és nem tudta, hogy az egyik alkalmazottja fiatalkorú.

A rendőrség hétfőn a police.hu internetes oldalon közölte, hogy péntek éjjel bordélyházat számoltak fel a baranyai megyeszékhelyen.

A bárként üzemelő vendéglátóhelyen több lányt, köztük egy fiatalkorút is prostituáltként foglalkoztattak. A rendőri akció alatt négy lány volt a bárban, hárman azt mondták: táncoslányok, majd hogy masszőrök, végül beismerték, hogy prostituáltak, és a keresetük felét mindig leadták a főnöküknek.

Az üzemeltetőket őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. A házkutatás során a férfi lakásán több fegyvert és lőszert is találtak, ezek eredetét még vizsgálják.

Olvasóink írták

  • 1. Jozsoci 2011. július 25. 21:07
    „Ártatlan lányok zaklatása, holott csak masszíroztak. A kuntsaftok most mehetnek időpontot kérni a fizikoterápiára.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem riasztja a vásárlókat a chipsadó

A megkérdezettek csaknem 40 százaléka szerint biztosan nem éri el a célját az új termékdíj. Tovább olvasom