Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Előzetesben a vandál betörők

Előzetes letartóztatásba helyezte a rendőrség azt a két férfit, aki tavasszal a lopási kárt vandál rongálással tetézve betört több székesfehérvári intézménybe - jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón a városi rendőrkapitány.
Csizek Tibor rendőr ezredes tájékoztatása szerint a tettesek március közepén betörtek a Vasvári Pál Gimnáziumba. Kifosztották az épületet, s nemcsak ellopták az értékeket, hanem vandál módon rongáltak is. Nem sokkal később az Alba Regia Nyugdíjas Szolgáltató Központot "látogatták meg", ugyancsak jelentős lopási és rongálási kárt okozva az intézménynek.

A nyomozás során bebizonyosodott, hogy mindkét betörést ugyanazok az emberek követték elé, sőt az is, hogy ők törtek be az Egyházmegyei Múzeumba és az Egyházmegyei Óvodába is.

Cser-Palkovics András (Fidesz), Székesfehérvár polgármestere emléklappal köszönte meg Kulcsár Zsolt és Pál Tibor rendőr zászlósok munkáját, akiknek érdemi részük volt a székesfehérvári közvéleményt felháborító bűncselekmények felderítésében.

A betörések ügyében a székesfehérvári rendőrkapitányság folytatja az eljárást.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán: lesz egy-két adóemelés

A kormány azokat a típusú adókat emeli, amelyek nem a mindennapi élet legfontosabb kiadásaihoz kötődnek - mondta a miniszterelnök. Tovább olvasom