Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Elrendelte a bíróság Jozef Rohác letartóztatását

Elrendelte Jozef Rohác előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság - közölte a gyanúsított védője szerda kora délután.
Fülöp Tamás hozzátette: védence a tárgyaláson azt mondta, nem követte el a terhére rótt bűncselekményt.

A döntés ellen fellebbezéssel éltek, így az nem jogerős.

Az ügyvéd azt mondta: a bíróság - egyezően az ügyészi indítvánnyal - arra hivatkozva rendelte el a kényszerintézkedést, hogy álláspontja szerint a férfi esetében mind a szökés, elrejtőzés, mind a bűnismétlés veszélye, mind pedig a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának veszélye megállapítható.

Az ügyvéd kedden úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy egy bűncselekménnyel gyanúsítják Jozef Rohácot.

Április elején Dusan Danovy, Jozef Rohác szlovák ügyvédje Pozsonyban az MTI tudósítójának nyilatkozva megerősítette, hogy a védence elleni elfogatóparancsot a magyar hatóságok valóban Fenyő János egykori médiamágnás 1998. februári budapesti meggyilkolása kapcsán adták ki.

Az ORFK szóvivői irodájának hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda vasárnap kísérte haza "Jozef R. szlovák állampolgárt", aki ellen a Fővárosi Bíróság február 10-én nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki.

A férfit a szlovák hatóságok február 18-án fogták el, majd Magyarország kérelmének elbírálása után a szlovák legfelsőbb bíróság elrendelte kiadatását.

A rendőrség - bár ezt sem erősítették meg hivatalosan - azért gyanúsítja Rohácot a Fenyő-gyilkossággal, mert DNS-e megegyezik azzal, amelyet a gyilkosság helyszínén hagyott sapkában és fegyveren találtak.

A sajtóban korábban azért indultak találgatások arról, hogy milyen bűncselekmény miatt adták ki Magyarországnak Jozef Rohácot, mert korábban felvetődött a neve több, az 1990-es években Magyarországon elkövetett robbantásos bűncselekménnyel, így a négy halálos áldozatot követelő budapesti Aranykéz utcai merénylettel összefüggésben is.

Olvasóink írták

  • 1. deszkás 2011. április 20. 19:20
    „És ha elkezd "énekelni"? Nem igazán értem az igazságszolgáltatást .”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Turek kiadható Szlovákiának

Helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Bíróságnak azt a döntését, amellyel engedélyezte a… Tovább olvasom