Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 3°C Még több cikk.

Elsöprő jobboldali győzelmet várnak Franciaországban

Franciaországban a második fordulóval folytatódnak a parlamenti választások. Egy héttel ezelőtt jelentős többséget szerzett a jobboldal, az akkor elkelt 110 képviselői helyből mindössze egyet szerzett a baloldal.
A várakozások szerint a végeredményben nem várhatók jelentős változások, így a korábban négyfrakciós francia nemzetgyűlés várhatóan kétpólusúvá válik. Még a legóvatosabb becslések szerint is elsöprő többségben lesz az 577 fős nemzetgyűlésben Nicolas Sarkozy pártja. Az UMP több mint 400 mandátumra számíthat, vagyis nagyjából 70 százalékos többségre.

Ezt a várható végkifejletet cunamiszerű katasztrófához hasonlította Ségolene Royal és voksolásra igyekezett buzdítani a baloldali érzelmű szavazókat, akik közül nagyon sokan tartózkodtak az első fordulóban. De a szocialisták, még ha jobban is szerepelnek mint egy hete, maximum a jelenlegi szintet őrizhetik meg, vagyis körülbelül 150 képviselői helyet. Francois Bayrou új centrista pártja maximum négyet, a kommunisták talán tucatnyit és a zöldek talán egy vagy két képviselőt küldhetnek a nemzetgyűlésbe.

Az új összetételű francia parlament tehát gyakorlatilag kétpárti lesz, és az elnök mögött álló UMP óriási fölény birtokában kezdheti az ötéves kormányzati időszakot. De a közelmúlt franciaországi eseményei már többször bizonyították: a parlamenti dominancia hosszú távon semmire sem biztosíték. Az ország hangulata gyorsan változhat és sok reformkísérlet bukott már el sztrájkokon, tüntetéseken. Igaz, ezeket a korábban erős és egységes baloldal szervezte. De látva a szocialista vezérkar széthúzását, a kommunista párt de facto megsemmisülését, Nicolas Sarkozy elődeinél sokkal jobb esélyekkel vághat bele a kormányzásba.

A választásokon nyolcvan francia párt összesen 7639 jelöltet indított az első fordulóban; Franciaországban csak jelöltekre szavazhatnak a választók, pártlisták nincsenek. Az első fordulóban a parlament alsó házában az 577-ből 110 képviselői hely kiosztása dőlt el, de ebből csak egy jutott a baloldalnak. A másodikba 933 jelölt jutott be, egyharmaduk nő. A 467 választókerületből 270-ben szinte biztosan tudható, hogy ki fogja megnyerni a második fordulót, a fennmaradó bizonytalan 197 közül pedig 85-ben várható "nagy csata" az első fordulóban legfeljebb öt százalék különbséggel első két hét helyen végzett jelöltek között.

(Krónika hírszolgálat)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kifosztották a Arafat házát a Hamász fegyveresei

Megrohanták és kifosztották Jasszer Arafat néhai palesztin elnök gázai házát a Hamász radikális… Tovább olvasom