Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

Eltörölne 460 törvényt a kormány

Négyszázhatvan törvény és törvényi rendelkezés hatályon kívül helyezésére tett javaslatot a jogrendszer túlszabályozottságának megszüntetése érdekében Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter.
A parlamentnek pénteken benyújtott - az Országgyűlés honlapján olvasható - előterjesztés több ütemben törölné a jogrendszer részét képező, de érdemi joghatás nélküli jogszabályokat. Van, amely még idén hatályát vesztené, mások a következő években, de van olyan is, amelyet csak 2020. január 1-jével érvénytelenítene a kabinet.

Az indoklás szerint a kormány - a Magyary Zoltán közigatás-fejlesztési program részeként - olyan törvények deregulációját kezdeményezi, amelyek hatályon kívül helyezése nem okoz jogbizonytalanságot.

A 41 oldalas, túlnyomórészt az eltörölni szándékozott jogszabályok felsorolásából álló kormányjavaslat alapján a törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezése nem érinti az azok alapján keletkezett, megszüntetett vagy módosított jogviszonyokat, jogokat és kötelezettségeket.

A változtatással érvényét veszti többi között az a formailag még hatályos 1927-es jogszabály, amely március 15-e nemzeti ünnepé nyilvánításáról rendelkezett, a régi önkormányzati törvény vagy éppen a felváltani szándékozott büntetőkódex számos módosítása, valamint több mint 250, a gazdasági rendet szabályozó törvény, illetőleg törvénymódosítás is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Százkilós bombát találtak: állt a vasúti forgalom Esztergomnál

A helyszínen nem lehetett hatástalanítani, ezért a tűzszerészek elszállították egy esztergomi lakótelepen talált 100 kilós bombát. Tovább olvasom