Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Elutasított hét civil népszavazási kezdeményezést az NVB

A civilek 19 kezdeményezése közül az NVB eddig 13-at tárgyalt, a további hatról április 13-áig kell döntenie.
Hét "rendszerbontó" civil népszavazási kezdeményezés hitelesítését utasította el hétfői ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), ez azt jelenti, hogy egyelőre csak abban a két kérdésben – a tankötelezettségről és a gazdasági kamarai hozzájárulási díj fizetéséről - lehet népszavazást tartani, amelyet a testület a legutóbbi ülésén fogadott el.

A civilek 19 kezdeményezése közül az NVB eddig 13-at tárgyalt, a további hatról április 13-áig kell döntenie.

A testület - csaknem kétórás vita után - részben egyértelműségi problémák miatt nem hitelesítette a kezdeményezéseket, de az elutasítás indokai között szerepelt az is, hogy az adott kérdés nem tartozik az Országgyűlés hatáskörébe, nemzetközi szerződést vagy az alaptörvényt érint; ezekről pedig nem lehet népszavazást tartani.

Az ülés után Vajda Zoltán, az egyik kezdeményező, a "60ezren a magánnyugdíjukért" Facebook-csoport képviselője azt mondta, az NVB határozataival szemben bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtanak be a Kúriához.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szijjártó adott diplomata-útlevelet Tarsolynak

Szijjártó azt mondta, ő maga hagyta jóvá diplomata-útlevél kiadását Tarsoly Csabának, mert ez… Tovább olvasom