Délmagyar logó

2018. 11. 14. szerda - Aliz 8°C | 15°C Még több cikk.

Elutasította a bíróság a Soros Fund keresetét

Elutasította a Soros Fund Management LLC Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) ellen határozat felülvizsgálata tárgyában indított keresetét pénteken a Fővárosi Bíróság (FB).
A bíróság elrendelte, hogy a felperes az állami adóhatóság külön felhívására fizessen meg 16.500 forint le nem rótt kereseti eljárási illetéket, az alperesnek pedig 40 ezer forint perköltséget. Az ítélet ellen 15 napon belül fellebbezni lehet.

"Megnyugtató, és a törvényes rendnek megfelelő ítélet született, ez hosszú távon is iránymutató lesz a piacok valamennyi résztvevője számára" - nyilatkozta az MTI-nek az ítélethirdetést követően Binder István, a PSZÁF szóvivője.

Nemescsői András, a felperes jogi képviselője az MTI-nek azt mondta: továbbra is úgy gondolják, hogy jogszerű volt a tranzakció, és a döntés ellen fellebbezni fognak.

Soros György alapkezelő cégére, a Soros Fund Management LLC-re márciusban rekord összegű, 489 millió forintos bírságot szabott ki a PSZÁF, mert úgy ítélte meg, hogy az alapkezelő tavaly október 9-i, a BÉT-en az OTP részvényekre kötött ügyleteivel, amelyek a bankpapír jelentős értékvesztését okozták, megsértette a piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó jogszabályi előírásokat.

A Soros alap 390 ezer darab OTP részvényt vett kölcsön és adott el a piacon a kereskedés utolsó részében, illetve a kereskedés záró szakaszában, olyan feltételekkel, amelyek hatására a bankpapír árfolyama nagyot esett - az egész napi kereskedésben több mint 20 százalékot, ebből mintegy 9 százalékot a zárásban. Az alap másnap zárta az ügyletet, amikor az árfolyam tovább csökkent.

A Soros Fund tavaly októberi ügyletei szakértők szerint sok kisbefektetőnek is komoly károkat okozhattak, különösen azoknak, akiknek hitel volt a részvényeik mögött, és nem tudták növelni a letétet, ezért azonnali értékesítésre kényszerültek.

A PSZÁF az ügyleten realizált árbevételt mintegy 675 ezer amerikai dollárban állapította meg, és a cselekmény tőkepiaci súlyának figyelembevételével a bírságot ennek 400 százalékában határozta meg.

Az alapkezelő kifizette a büntetést, de a felügyelet határozatának felülvizsgálatát kérte. A perben az első tárgyalás december 3-án volt, amelyet a bíróság a felek mintegy háromórás meghallgatása után berekesztett. A tárgyalás az alperes kérésére a nyilvánosság kizárásával zajlott, amit a PSZÁF jogi képviselője azzal indokolt, hogy a nyilvános tárgyalás sértheti a perben nem érintett személyek értékpapír titkait. A zárt tárgyalás miatt pénteken az ítélet indoklását is zárt ajtó mögött ismertette a bíróság.

Olvasóink írták

  • 1. joy 2009. december 11. 20:09
    „Namostakkókimennyitfizetéskikkapjákapénzt???”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újratárgyalhatják az MTV székházszerződését

Újratárgyalhatják a Magyar Televízió (MTV) óbudai gyártóbázisának bérleti és üzemeltetési… Tovább olvasom