Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Elvetette a kormány a Szépművészeti Múzeum felszín alatti bővítésének tervét

Budapest - Felülvizsgálta a kormány a Szépművészeti Múzeum bővítésének eddigi terveit, és a múzeum vezetésével egyetértésben úgy döntött, hogy a térszín alatti bővítés helyett a fejlesztés a felszín felett valósuljon meg, egy átfogóbb múzeumi fejlesztés keretében - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sajtó- és kommunikációs titkársága szombaton az MTI-vel.
Az új elképzelésekről Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár és Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója február közepén tájékoztatja majd a közvéleményt. Baán László szombaton az MTI megkeresésére hangsúlyozta: a Szépművészeti Múzeum térszín alatti bővítésének projektjét ugyan elvetette a kormány, a múzeum bővítésének tervéről azonban nem tett le a kabinet, meg kívánja vizsgáltatni ugyanis annak lehetőségét, hogy a bővítés a felszín felett, egy komplex múzeumi fejlesztés keretében valósuljon meg.

A főigazgató kiemelte, hogy a múzeum alapvető érdeke a bővülés, hiszen a világ összes nagy múzeuma átesett ezen az elmúlt két-három évtizedben. Kifejtette: a Műcsarnok mögötti területen lenne lehetőség egy nagyobb léptékű múzeumi fejlesztésre, amely magában foglalhatná a Szépművészeti Múzeum fejlesztését is.

A Népszabadság online szombaton írt arról, hogy információik szerint a napokban a kormány lefújta a felszín alatti építkezést. A lap emlékeztet, hogy a Szépművészeti Múzeum föld alatti bővítésére elsősorban az Európai Unió biztosított volna forrást: a hivatalosan a Hősök tere turisztikai fejlesztésére szánt körülbelül négymilliárd forint döntő többsége a közösségtől érkezett.

Az MTI január 27-én számolt be arról - a Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás alapján -, hogy kétfordulós, tárgyalásos közbeszerzésen keres a Szépművészeti Múzeum vállalkozót az épülete térszint alatti bővítésének kiviteli tervezésére, valamint kivitelezésére. A mintegy négymilliárd forintos, zömében európai uniós forrásból megvalósuló beruházás során csaknem nyolcezer négyzetméterrel bővült volna a múzeum. Az új épületszárnyban időszaki kiállító terem, gyermekfoglalkoztatók, előadóterem, kávézó, étterem és egy múzeumi bolt kapott volna helyet.

Olvasóink írták

  • 1. csaklit 2011. február 07. 09:22
    „A Szépművészeti még örülhet. Őt legalább nem zárják be, ellentétben a többivel szerte az országban....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Martonyi-interjú a Hszinhuának: Európa mindig ott van, ahol a segítségére szükség van

A minisztert a magyar EU-elnökség kapcsán kérdezte Budapesten Peter Murphy. Tovább olvasom