Délmagyar logó

2017. 12. 11. hétfő - Árpád -1°C | 13°C Még több cikk.

Emberrablókat fogott el a rendőrség Pécsett

Emberrablókat fogott el a rendőrség egy pécsi benzinkútnál - közölte a rendőrség szerdán.
Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint a kedden napközben végrehajtott akcióban tizenöt civil ruhás nyomozó és kommandós kerítette be, majd fogta el a két harmincéves férfit.

A gyanú szerint az elkövetők tavaly szeptemberben Pécsváradon az autójukba tuszkoltak és elvittek egy 57 éves, gyámság alatt álló férfit, akit azóta fogva tartottak, dolgoztattak. Azután buktak le, hogy felajánlották a férfi egykori gyámjának: 300 ezer forint fejében visszaadják foglyukat. A rendőrök tudomást szereztek erről és megszervezték a találkozót.

A büntetlen előéletű, munkanélküli elkövetőket őrizetbe vették, ellenük emberrablás gyanúja miatt indult büntetőeljárás, az előzetes letartóztatásukról napokon belül dönt a bíróság.

Olvasóink írták

  • 1. dodó 2010. május 06. 16:50
    „Bizonyára csakis véletlen lehet, hogy mindkét segélyen tengődő honfitársunk roma származású cigány.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Októbertől többletpénzhez juthatnak a háziorvosok

Októbertől többletpénzhez juthatnak azok a háziorvosok, akik minőségi munkát végeznek; az ehhez… Tovább olvasom