Délmagyar logó

2017. 11. 24. péntek - Emma 4°C | 11°C Még több cikk.

Emelkedni fognak jövőre a családtámogatások összegei

2008-ban az inflációt meghaladó mértékben fognak emelkedni a családtámogatások összegei - jelentette ki a szociális és munkaügyi miniszter csütörtökön, amikor tárcája elmúlt másfél évét értékelte. Lamperth Mónika újságírói kérdésre cáfolta, hogy távozna a tárca éléről.
Lamperth Mónika kiemelte: idén a tavalyinál 8,5 milliárd forinttal több normatíva jut a szociális ellátások színvonalának javítására is. A családtámogatásokon belül idén a három- vagy többgyermekes családok, illetve a gyermeküket egyedül nevelő szülők az átlagos emelésen felül is kapnak külön juttatást.

Az elmúlt időszakról szólva a tárcavezető elsősorban a START-programot és az esélyegyenlőség javítását nevezte a minisztérium legfontosabb eredményeinek. Lamperth kiemelkedőnek nevezte, hogy 2005 októberétől összesen 55 ezer fiatal váltott ki START-kártyát a munkakezdésének megkönnyítésére.

A miniszter ezen kívül fontosnak nevezte a Lépj egyet előre programot, amelyben eddig 10 ezer, 2009 végéig pedig várhatóan újabb 21 ezer felnőtt szerzett a korábbinál magasabb szintű végzettséget a jobb elhelyezkedés érdekében.

A munkaügyi ellenőrzések területén 2007-ben öszesen 57 ezer ellenőrzés történt, ami 470 ezer munkavállalót érintett és ebből 115 ezer volt a feketén foglalkoztatott. 2007-ben és 2008-ban egyébként a kormány uniós forrásból összesen 124 milliárd forintot költ a foglalkoztatás bővítésére.

Lamperth Mónika kiemelte: 2002 és 2007 között 47 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma és a foglalkoztatási ráta is 56,7 százalékról 57,3 százalékra nőtt, ugyanakkor átalakult a foglalkoztatás struktúrája, hiszen 47 ezerrel csökkent a közszférában dolgozók száma.

Lamperth Mónika cáfolta a távozásáról szóló sajtóértesüléseket, Daróczi Dávid kormányszóvivő úgy fogalmazott: Lamperth Mónika azok közé tartozik, "akikneg egészen biztos helye van a kormányban."

Olvasóink írták

  • 4. Kolompár Rómeó 2008. február 15. 09:09
    „"Lamperth Mónika újságírói kérdésre cáfolta, hogy távozna a tárca éléről."

    Tehát lumpenmónika menni fog, mégpedig nagyon gyorsan. Gondolom, valami másik pozícióba fog "felzuhanni", mert ez a zseniális polihisztor mindenhez ért. Pármilla kielégítés, aztán fogja be az okos száját.

    Eddig bármilyen poszton volt, nem volt rá semmi panasz, nem volt semmi botrány, semmi hír. Ami nem azt jelenti, hogy minden rendben volt, hanem azt, hogy nem csinált semmit. Aki nem csinál semmit, az nem hibázik.

    A 3 és többgyermekes családok - és most elnézést kérek a valóban nagycsaládoktól, akik maximálisan megérdemlik, hogy emeljék a támogatást - emelt juttatása a fő szavazóbázisnak szól. Mindenki tudja, kikre gondolok...”
  • 3. Szabolcs 2008. február 15. 08:24
    „A szociális ellátások olyan rendszerét kell kialakítani, mely a szülőket munkára ösztönzi, a gyermekeiket pedig tanulásra ( nem csak iskolalátogatásra!)

    Mindaddig , amíg segélyekből ( egyre szaporodó gyermekszám mellet) hasonló szinten meg lehet élni ezen rászoruló családoknak, mint hivatalosan bejelentett munka mellett, minden változatlan marad Magyarországon.

    Adják vissza a munka becsületét! Pl. megfelelő bérezéssel, nemcsak a politikusoknál!”
  • 2. utopia 2008. február 15. 07:10
    „Valóban a rászorulóknak kéne adni, nem pedig a segélyekért szülő kissebségnek!
    Rokonom egyedül neveli kislányát, de mivel két helyen dolgozik (minimálbérért),
    rendszeres nevelési támogatást nem kaphat, mert 260-Ft-al meghaladják azt az összeghatárt
    ami után jár. (,,Apukától" az öt év alatt egy fillért sem látott, hiába bírósági ítélet).”
  • 1. Cseter János 2008. február 14. 19:26
    „Hisz erre megvan a pénz! Mivel a rendszerváltásnak nevezett hatalomváltogatás egyik terméke az, hogy a nyugdíjak ötven százalékát ellopják az hétköznapi nyugdíjasoktól! Mégpedig a svájci indekszálás és a degreszálás égisze alatt! Magyarországon az idős embereket nem bűn kifosztani! Ma már mindent az elévülésre lehet kenni! Hisz már közel tizen nyolc éve lopják a nyugdíjasokat és senki sem reklamált érte rajtam kívül! De már alkotrtak törvényt arra, hogy a hétköznapi ember nem is fordúlhat a felsőbb szintű döntéshozókhoz e fenti tolvajlás miatt! A hatósági munkakörben meg megkapták a mai nyugdíjszámitás miatt visszamenően is az ellopott nyugdíjrészüket! Azok meg minek isreklamálnának! Nem igaz?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

250 milliárd forint támogatást hívhatnak le jövőre a gazdák

2008-ban várhatóan 250 milliárd forintnak megfelelő uniós és állami támogatást hívhatnak le a… Tovább olvasom