Délmagyar logó

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 5°C | 14°C Még több cikk.

Emlékezés Sümeghy Józsefre

2007. március 11-én sok szomorú gyászoló kísérte utolsó földi útjára a 87. életévében elhunyt Sümeghy József evangélikus lelkészt, akit a Kisalföld olvasói remekbe szabott léleknemesítő írásaiból, a rádióhallgatók rádiós prédikációiból, sokan honismereti tanulmányaiból, a szqkebb szakmai kör egyháztörténeti dolgozataiból és előadásaiból, Rábaköz hét falujának lakói (Gyóró, Kisfalud, Magyarkeresztúr, Mihályi, Potyond, Vadosfa, Zsebeháza, ahol szolgált) pedig életközelből, személyesen is ismerhették. Példás, szolgáló életq, hiteles ember, tudós lelkipásztor volt, aki a kapott talentummal hqségesen sáfárkodva vezette, segítette, tanította a rábízottakat. Távol állt tőle mindenfajta felekezeti szqkkeblqség és életidegenség. Erős hit, nagy emberszeretet, széles körq érdeklődés és mqveltség, korszerq gondolkodásmód, párját ritkító munkabírás jellemezte. Több mint fél évszázadot töltött aktív lelkészi szolgálatban, sok éven át bizony nehéz körülmények között.

Távoztával egy példamutató, a szó eredeti értelmében tisztelendő embert, vezetőt veszített el a szqkebb és tágabb közösség. Akik személyesen s közelről ismerhették, azokra életük végéig hatni fog, mert a lelki, szellemi örökséget, amit ránk hagyott, nem kezdheti ki az idő. Nemcsak a tanítványok nevében írom: szomorúan, de el nem múló hálával őrizzük emlékét!
Dr. Kiss Jenő egyetemi tanár, akadémikus
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A bajnokság állása

1. Tovább olvasom