Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 23°C Még több cikk.

Emlékműveket rongáltak meg Székesfehérváron

Piros festékkel öntöttek le három emlékművet Székesfehérváron; a rendőrség rongálás miatt nyomoz - közölte a hatóság kedden.
Az ismeretlen tettes, vagy tettesek megrongálták a város központjában, a Városház-téren levő, a II. világháború hősi halottainak, polgári áldozatainak, antifasisztáinak és deportáltjainak emléket állító, úgynevezett harang emlékművet, Lugossy Mária szobrászművész alkotását - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Ugyancsak vörös festékkel öntötték le az Országzászló téri Nyitott könyvet, Molnár Tibor, a fasiszták által meggyilkoltakra emlékeztető alkotását, valamint az egykori zsinagóga helyén, az Alba Regia irodaház előtt felállított, az elhurcolt zsidó mártírok emlékére emelt emlékkövet - tájékoztatott R. Szabó Ágnes.

Olvasóink írták

  • 2. apátfalvifaszagyerek 2010. július 06. 16:11
    „Hát ha titeket nem zavar az, hogy halott emberek emlékét gyalázzák, akkor sajnállak titeket.

    "Boldogok a lelki szegények..."”
  • 1. Bunghole99 2010. július 06. 16:04
    „valakit nagyon érzékenyen érintett a hír, igaz 1. ?:))”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán Viktor részt vesz az LMP frakcióülésén

Orbán Viktor eleget tesz a Lehet Más a Politika (LMP) meghívásának és részt vesz az LMP szerdai… Tovább olvasom