Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Emlékük örök

Sírod előtt állok és imádkozom. Reszkető szívvel idézem a múltat, és látni vélem halvány arcod és rám tekintő két könnyes szemed. Ott feküdtél a fehér kórházi ágyon, s mikor beléptem hozzád, rám sem tekintettél. Homályos, könnyes, csukott szemmel fogadtál, pedig én búcsúzni jöttem hozzád. Most már tudom, hogy megelőztél engem, hiszen a halál közelsége már elzárta tőled a fizikai búcsú lehetőségét. Te már nem láttál engem, de én láttalak e súlyos percek haláltusájában, hogy miként küzdött az élet és a halál veled... Anyám! Szeretném most felemelni a sírod kemény, rideg födelét, megfogni jóságos kezed, megköszönni azt a sok-sok jóságot, amit életedben adtál nekem! De a hideg kőlap nem mozdul, pedig tudom, hogy alatta vagy, s ha nem is tudsz már rám mosolyogni, én akkor is „látlak”, s feledni többé soha nem tudlak! (...) Lassan imám végére érek. S mit tehetek ilyenkor? Megsimítom remegő kezemmel a hideg kőkereszted, s átfut testemen anyai szíved melege. Lassú léptekkel megyek a temetőkapu felé, és vissza-visszanézve látom, hogy te is lenézel rám a kéklő magas égből. (...) Otthon vár a kis szobám csendes hangulata, s anyám képe a falon. Itt van velem, eljött hozzám s soha nem megy el, mert ő a szeretet múlhatatlan ereklyéje, otthonom megnyugtató békéje! Anyák! Kik már nem éltek, emléketeket őrizzük szíveinkben örökre!

Fridli László, Győr
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lány Finnországból

Fél évig egy finn lány dolgozik a győri Gyermekek Házában. A húszéves Anna Rautio régiónk első, az… Tovább olvasom