Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 19°C Még több cikk.

Engedik, hadd menjen: Gyulafirátót önállóvá válna

Veszprém nem áll Gyulafirátót városrész elszakadása útjába - jelentette ki Porga Gyula, a megyeszékhely polgármestere a keddi városrészi tanácskozáson. Gyulafirátót a Veszprémi Közgyűlés által tavaly decemberben elfogadott telekadó mértéke miatt vette fontolóra azt, hogy kezdeményezi az 1984-es községegyesítés megszüntetését.
Kedden a telekadóról már nem volt szó, hiszen azt a közgyűlés januári ülésén jelentős mértékben, négyzetméterenként 120-ról 20 forintra csökkentette, de az elszakadás továbbra is téma: több helybeli felszólaló azt feszegette, miként kell kezdeményezni a lépést.

Mohos Gábor, Veszprém jegyzője ismertette: falugyűlésnek kell megválasztania azt a legalább háromtagú bizottságot, amely elindíthatja a folyamatot. Ehhez azonban előbb a veszprémi közgyűlésnek meg kell alkotnia a falugyűlés szabályozásáról a helyi rendeletet - ezt a jegyzőnek többször is el kellett ismételnie a tanácskozáson, mivel többen azt szerették volna, ha rögtön szavaznak az elszakadásról vagy legalább a bizottság tagjairól.

A jegyző részletezte a hosszú elszakadási folyamatot, az aláírásgyűjtéstől a helyi népszavazáson át a köztársasági elnök jóváhagyásáig. Számításai szerint - ha minden jogszerűen, az előírásoknak megfelelően történik - legkorábban 2014 októberében önállósulhat Gyulafirátót.

Scher Ágota, a polgármesteri hivatal pénzügyi irodavezetője elmondta: ha Gyulafirátót önálló település lenne, 270 millió forint bevétellel és csaknem 480 milliós kiadással kellene számolnia. A hosszúra nyúlt tanácskozás végén Porga Gyula ígéretet tett rá, hogy a februárban indítványozza a közgyűlésnek a falugyűlés szabályozását, ugyanakkor arra figyelmeztette a gyulafirátótiakat, hogy alapos, körültekintő döntést hozzanak. A polgármester az MTI-nek azt mondta: támogatja, hogy a kérdésben a helyiek döntsenek, de ha gyulafirátóti lenne, veszprémi szeretne maradni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kormány gyors intézkedésekkel készül a Malév esetleges leállásakor fellépő helyzetre

A kormány hatékony és gyors intézkedésekkel készül a Malév Zrt. esetleges leállásakor fellépő, a… Tovább olvasom