Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Enyedi Ildikó pénz híján nem forgat

Enyedi Ildikó, Az én XX. századom, a Bűvös vadász, a Tamás és Juli, a Simon mágus rendezője, Cannes-on kívül számos külföldi fesztivál, a magyar filmszemle és a filmkritikusok többszörös díjazottja új film(ek)re készül. Persze nemcsak erről beszélgettünk vele.
– Nagyon régen nem jelentkezett új filmmel...


– Igen, már három éve. Pedig két forgatókönyvvel is elkészültem közben. A filmszakma finanszírozásában nagyon furcsa helyzet állt elő: van is pénz, meg nincs is. Én a törvényes pályázati rendszeren keresztül szeretek filmet készíteni, de egyikre sem sikerül annyi pénzt kapnom, hogy érdemes lenne hozzákezdenem külföldön pályázni a maradékra. Külföldi partnert akkor kereshetek, ha a költségvetésnek legalább a fele már biztosított.

– Miről szól a két forgatókönyv?

– Egyik tervem a Feleségem története, már 12 éve szeretném megcsinálni. A Magyar Mozgókép Alapítvány a lehető legnagyobb összeggel, 50 millió forinttal támogatná a film elkészültét, de ez a költségvetésnek csak egyhuszada. A másik forgatókönyvemre szintén nincs pénz. Ez egy sci-fi lenne, a címe Szelíd interface. A széles közönség számára is fogyasztható és élvezhető film lehetne belőle. A nyáron megpróbálok teljesen amatőr szinten, egy kis kamerával valamit forgatni, mert már beteg vagyok attól, hogy nem dolgozom. Majd amatőrfesztiválokon jelentkezem vele...

– Egy nemzetközileg elismert magyar filmrendező várhatóan nagyobb közönségsikert arató filmje sem kap támogatást?

– Én mindig hazai és nemzetközi pályázatokon szedtem össze a forgatáshoz szükséges pénzt. A szponzorok világa ismeretlen a számomra. A nevem pedig nem kellő biztosíték a sikerre, Koltai Robié igen. Lehet, hogy nem is voltam eléggé rugalmas. Annyira foglalkoztatott a Füst Milán-terv, amihez csak a jog megszerzése tíz évembe került, hogy nem gondolkoztam egy könnyebben kivitelezhető filmen. Ezt szerettem volna tető alá hozni, és lett is volna rá esély. Egy nagyon neves angol producer szerette volna leforgatni koprodukcióban. Sajnos a magyar filmes struktúra nem volt fogadóképes, a minisztérium és a filmesek közti harc köti le mindenki energiáját, úgyhogy végül azok a stúdiók, amiket itt szeretett volna felépíteni, most Bukarestben épülnek. Háromnegyed év alatt választ sem kapott a kultuszminisztériumtól ez a nagyon komoly befektető. Ha lenne törvényi szabályozás, akkor rengeteg európai pénzalaphoz hozzá tudnánk jutni mi is. Jelenleg ezekből ki vagyunk zárva, egyébként Kelet-Európából csak mi.

– Ezeknek a tényeknek tükrében hogyan ítéli meg az elkészült magyar szuperprodukciókat?

– Ezekkel önmagukban semmi baj nincs, minden évben két-három ilyennek kellene készülnie. Mondjuk nem úgy, hogy a miniszterelnök magánmecénásként rendel egy filmet, de egy ép filmgyártásban nemzeti szuperprodukcióknak is születniük kell. Csak működjön mellette egy szakmailag korrekt finanszírozási és ellenőrzési rendszer. De már eleget szidtuk ezt az egész filmes nyavalyát!

– Ebben a közegben a pályakezdő rendezők helyzete még kilátástalanabb?

– Nem olyan kilátástalan, mert mint mindenütt a világon, nagyon nagy a kereslet első filmre és másodikra. Az ember az első filmjét meg tudja csinálni úgy, hogy a barátok ingyen eljönnek, a helyszíneket ingyen odaadják, mindenki szívességet tesz, és mindenki belegebed a munkába – egyszer. Talán még a második alkalommal is működik ez. Utána nem. Azokat féltem, akik megcsinálták a nagyon jó első filmjüket, esetleg a másodikat, és most fognak koppanni, ha nem jön rendbe a filmes struktúra.

– Nőként hogyan érvényesül ezen a pályán?

– Azzal nincs semmi gond, hogy az ember nő, mindenkinek a saját alkatához mérten kell lejátszania a meccseket a munkatársakkal. Az már nagyobb gond, hogyha anyuka is az ember. Szeretném, ha minimum két életem lenne, mert van két gyerekem, s a filmrendezés teljes ember kíván. Általában minden rendező mögött áll egy társ, aki felneveli a gyermekeit és őt magát is támogatja menedzserként, pótmamaként, olyan emberként, aki az élet minden gyakorlati feladatát elintézi helyette. Mögöttem nincs ilyen fontos ember, én felelősnek érzem magam a családomért, gondoskodnom kell arról, hogy a férjemnek is meglegyen a kellő szabadsága. Hát ez nem könnyű! Még nem jöttem rá, hogy lehet ezt gördülékenyen megvalósítani. Jelenleg viszont annyira ráérek, hogy meg sem érint ez a probléma. Sajnos mostanában csak a gyerekeimnek mesélek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jövőre a színházban

Már lehet tudni, mely darabokat mutatják be a soproni Petőfi Színházban a 2002/2033-as évadban. A… Tovább olvasom