Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 9°C Még több cikk.

Enyhén ittas volt a rendőrt halálra gázoló férfi

Enyhén ittas volt a véralkohol-vizsgálat eredménye szerint az a férfi, aki két hete a Keletinél halálra gázolt egy rendőrt - hangozott el a Magyar Televízió esti híradójában pénteken.
A hivatalos személy sérelmére elkövetett emberöléssel és közúti veszélyeztetéssel gyanúsított férfi ellen most ittas járművezetés miatt is eljárás indul.

A gázoló azzal védekezik, hogy nem látta az autója mögött álló rendőrt, amikor tolatva menekült a Keleti pályaudvar mellett. A véralkohol-vizsgálat kimutatta, hogy a férfi, akinek jogosítványa sem volt, ittasan vezetett.

Lőrincz Edina, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője a Híradónak azt mondta: "az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a BMW-t vezető férfi a gyanúsításban vele közölt és terhére rótt bűncselekmény elkövetésekor enyhe fokú, szeszes italtól befolyásoltság alatt állt".

A szakértők által kimutatott, csaknem másfél ezrelékes véralkohol-koncentráció három üveg sör vagy fél liter bor elfogyasztásának felel meg. A gázoló ügyvédje szerint az ittas vezetés súlyosbító körülmény, ellenben hihetővé teszi a férfi állítását, hogy nem látta a kocsija mögött álló rendőrt.

A toxikológiai vizsgálatról készült szakértői jelentés, amelyből kiderül majd, hogy kábítószert is fogyasztott-e, még nem készült el.

A férfi a rendőrök elől menekülve július 23-án a Keleti pályaudvarnál halálra gázolta Radovic Dusán zászlóst. Az elkövetőt a XIV. kerületben akarták megállítani, de továbbhajtott, végül a Gubacsi úton sikerült feltartóztatni.

Olvasóink írták

  • 3. dodó 2010. augusztus 07. 15:20
    „Ha én lennék a szerkesztő, a "férfit" kijavíttatnám cigányra. Így lenne korrekt.”
  • 2. deszkás 2010. augusztus 07. 13:47
    „Eszti Alexa néven üzenget az SMS csikon a "barátnő".(Tv2)”
  • 1. flexsnake 2010. augusztus 06. 22:18
    „,,A gázoló ügyvédje szerint az ittas vezetés súlyosbító körülmény, ellenben hihetővé teszi a férfi állítását, hogy nem látta a kocsija mögött álló rendőrt."
    Az ügyvéd nevét de gyorsan, útilapu és ki az országból!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megkezdődött a negyedik roma médiaprogram

A kétnapos válogatással megkezdődött a negyedik roma médiaprogram és a roma médiagyakornoki program… Tovább olvasom