Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 17°C Még több cikk.

Enyhített a dohányzási tilalmon az Országgyűlés

Pénteken, két nappal a hatályba lépése előtt az Országgyűlés változtatott azon a jogszabályon, amely január 1-jétől lényegében minden zárt légterű helyen megtiltja a dohányzást. A víziközmű-szolgáltatásról szóló törvénybe egy zárószavazás előtti módosító indítvány elfogadásával beemelt enyhítés alapján a játékkaszinókban is lehet rá lehet gyújtani anélkül, hogy dohányzóhelyet jelölnének ki.
A nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorításával január 1-jétől tilos a dohányzás közforgalmú intézményekben, így a szórakozó- és vendéglátóhelyeken, a munkahelyeken, a közösségi közlekedési eszközökön és a megállókban, az aluljárókban, a játszótereken, valamint a megállóhelyek és a játszóterek ötméteres környezetében.

Dohányzóhelyet csak szabad levegőn, a bejárattól öt méterre lehet kijelölni, kivéve azokat a vendéglátóhelyeket, ahol erre kizárólag közvetlenül a bejárat előtt van lehetőség. Továbbra is rá lehet gyújtani a szabadtéri szórakozóhelyeken és a kerthelyiségekben. Közoktatási, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben, továbbá egészségügyi szolgáltatónál viszont szabadtéren sem jelölhető ki dohányzóhely.

Az áprilisban jóváhagyott törvény szerint zárt térben csak dohánytermék-bemutatókon és a szállodák szivarszobáiban lehet dohányozni, ezen kívül zárt légterű dohányzóhelyiség csupán büntetés-végrehajtási intézményekben és pszichiátriai intézetekben alakítható ki a fogvatartottaknak, illetve a betegeknek, biztosítva, hogy dohányfüst a többi helyiségbe ne juthasson be.

Ezen a szabályozáson lazított a parlament pénteken azzal, hogy az alkotmányügyi bizottság javaslatára a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény elfogadásával az utolsó pillanatban módosította a nemdohányzók védelmét célzó jogszabályt. Így január 1-jétől dohányzóhely kijelölése nélkül is lehet dohányozni a játékkaszinókban. A bizottság érdemi indoklást nem fűzött a javaslathoz, amelyet a parlament elfogadott.

Olvasóink írták

  • 16. anuvuk 2012. január 01. 16:14
    „Egyet nem értek, pontosan azt a helyet akarják kihagyni az "önkéntes" adományból, a kaszinót? - ahol dől a lóvé!
    Remélem az illetékesek észbe kapnak, - hisz minden forintra igen nagy "igény" van!!!!!!!
    Ne legyen kiskapu,- hisz minden dohányos azt lesi, hogy hol alakul ki ilyen lehetőség, hol lesz lazaság!!!!!”
  • 15. Füvesember 2012. január 01. 09:29
    „Javaslom, minél több helyről tiltják ki a cigit, legyen annál olcsóbb. Mégis érdekes, hogy sehol nem lehet már lassan bagózni (valamelyik IQ bajnok képviselő azt is javasolta, h. a saját kocsimban se gyújthassak rá...) meg mindenhonnan kitiltják a kocsikat, de a jövedéki adóra, gépjármű- és baleseti, stb. adókra azért keményen igényt tartanak. Javaslom egy hónapig senki ne vegyen egy szál cigit meg egy deci benzint se..... Utána még a patikában is árulni fogják a cigit, akkora szarban lesznek.. Ez az egész dohányfüstellenes hisztéria egy túllihegett baromság, amit a szokásos szavazógép megszavazott (akik korábban a Parlament folyosóin, a földön taposták el a csikkeket-mert kultúremberek, ugye!). Kíváncsi vagyok, hogy az új szolgálati autóikban van-e hamutartó.
    Valaki magyarázza már meg értelmesen, hogy egy buszmegállótól miért kel 5 méterre cigizni (hacsak nem azért, mert valami brüsszeli idiótának ez buggyant ki az agyából, nekünk meg van ugye saját véleményünk és nem hagyjuk, h. nekünk az EU diktáljon...) 5 méterre kuka sincs, biztos jól fognak mutatni a csikkek...Bravó.
    Nem védem a dohányzást, de azt miért nem büntetik, aki hulla részegen, összeokádva, beszarva tántorog-mondjuk egy óvoda v. iskola környékén, vagy fetreng egy játszótéren? Ja kérem, ő "alkoholbeteg" és érte állami pénzen mentőt küldünk és gyógyítjuk, etetjük-itatjuk és....megértjük. A Parlament büféjéből ki kéne már lassan tiltani a szeszesitalokat. Már biciklit se lehet ittasan vezetni....csak országot.
    Úgy baromság ez az egész, ahogy van. Annyi érvényt tudnak szerezni a hülye törvényüknek, mint a petárda tilalomnak. Mindenki hallotta tegnap :-))
    B.Ú.É.K.!”
  • 14. lila 2011. december 31. 20:02
    „A gazdagoknak mindent szabad!Ez a törvény egy újabb adalék ehhez.Lelkiismeretfurdalás nélkül.”
  • 13. rettegettivan 2011. december 31. 16:10
    „A fingás ellenes törvény mikor jön? Vagy már bevezették?
    Tele van kén hidrogénnel, ami nagyon mérgező(T+), erősen gyúlékony (F+), környezetre veszélyes (N).”
  • 12. eszterláncicérna 2011. december 31. 13:29
    „A víziközmű-szolgáltatásról szóló törvénybe vajon hogy került ez bele?”
  • 11. azigazitrebitsch 2011. december 31. 12:33
    „Ezért hívják saláatörvénynek,semmi köze sincs hozzá csak hozzácsapják,mit a pörihez a salátát.”
  • 10. Lutetia 2011. december 31. 10:16
    „Ja igen, ugyanezen vízközmű-törvényben megjelent egy másik "odaillő" passzus is, amely az orvosok munkára kötelezhetőségét írja elő arra az esetre, ha vészhelyzet alakul ki az egészségügyben.”
  • 9. Lutetia 2011. december 31. 09:19
    „Nem tudom, észrevettétek-e, hogy az említett dohányzásról szóló passzus a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvényben jelent meg. Szerintetek mi köze a dohányzásnak a víziközműhöz?”
  • 8. Lutetia 2011. december 31. 09:17
    „Ennyit az egészséges életmódra való hivatkozásról. És még van, aki megeszi ezt az álszent szöveget... Birka ország, birka képviselőkkel.”
  • 7. Besenyő_Pistabácsi 2011. december 31. 04:43
    „Nekem meg pont nem hiányzik a füst sehol, ha megállok útbaigazítást kérni akkor csak kizárólag nemdohányzóktól teszem azt! Füst nélküli buék!”
  • 6. vuk 2011. december 31. 00:47
    „Na melyik fideszesnek van kaszinoja vajon? lehet tippelni.
    mas otletem nincs, hogy miert kerult ez bele..”
  • 5. CsImre 2011. december 31. 00:00
    „1. Queenmargareth:

    Ebből az egészből ez az egy nagyon kézenfekvő kérdés következett.

    4. IGAZMONDO2:

    Majd lesznek füst nélküli kiskocsmák, svájcisapkás emberekkel, és talán kevesebb rákossal.”
  • 4. IGAZMONDO2 2011. december 30. 21:56
    „Én nem dohányzó vagyok, de nekem hiányozni fognak a füstös kiskocsmák, ahová az ország eldugott szegletébe betértem útbaigazítást kérni,( mert a GPS már nem boldogult) a gumicsizmás, svájcisapkába üldögélő emberektől. Igaz még órák elteltével is éreztem a füstöt a ruhámon, de a kocsmákban az a helyénvaló. Ja! És senki sem kényszerített arra, hogy bemenjek és teleszívjam magam füsttel.

    Ez a remek kormány viszont mindent ki akar kényszeríteni belőlünk. De mi lesz ha sikerül neki és már nem bírjuk az elnyomást?

    Persze az eldugott kiskocsma nem Felcsút világvárosba van.”
  • 3. deszkás 2011. december 30. 19:43
    „Az összes képviselő arra már megmozdult hogy a kaszinókban lehessen dohányozni. Pár száz esetleg pár ezer emberért? Ez igen., na innentől fogva kamu ez az egész! És a saját munkahelyük az Országgyűlést hova sorolták? A kaszinókhoz?”
  • 2. kutyakolbasz1 2011. december 30. 17:52
    „Remélem tényleg csak ennyit enyhítettek a törvényen és nem lesznek kiskapuk...
    Kaszinókba úgy sem járok.”
  • 1. Queenmargareth 2011. december 30. 17:39
    „???????????????Végülis kinek van érdekeltsége játékkaszinók terén?

    Na, innentől kezdve nevetséges cirkusz az egész.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bármely ügyben kijelölhetik az eljáró bíróságot

A legfőbb ügyész pedig eldöntheti, hogy mely bíróság előtt emel vádat az ügyészség. Tovább olvasom