Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Enyingi fenyegető levelek miatt nyomoznak

Zaklatás vétsége miatt elindította a nyomozást a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság az enyingi cigányvajdának küldött fenyegető levél ügyében.
A vajda hétfőn kapott postán életveszélyes fenyegetést. Védelmet kért a rendőrségtől. Személyes védelmet nem kapott, de fokozott rendőri jelenlét van a településen. Egy másik fenyegető levél ügyében is nyomoz a rendőrség.

A vajdának a levél Miskolcról érkezett hétfőn. "Szemet szemért, fogat fogért, halál a gyilkosokra! Takarodjatok ki az országból!" - ilyen, és ehhez hasonló fenyegetések, és sértegetések vannak benne. Félnek, hogy hasonlóan járnak, mint a tatárszentgyörgyiek - mondta Rafael János, cigányvajda.

Személyes védelmet nem biztosít a vajdának a rendőrség, de az enyingi garázdaság óta, február 14-e óta fokozott a rendőri jelenlét a településen- tudta meg a Független Hírügynökség R. Szabó Ágnestől, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. A fenyegető két évig terjedő szabadságvesztéssel, pénzbüntetéssel, vagy közérdekű munkával sújtható.

A vajdát és családját korábban nem zaklatták, de egy másik enyingi család egy héttel ezelőtt kapott hasonló levelet - állította a vajda. R. Szabó Ágnes megerősítette ezt, és mint mondta: zaklatás miatt indult eljárás a másik levél miatt is.

Olvasóink írták

  • 16. Trandafir 2009. február 27. 08:34
    „jaj mindig a becsületes bodzaszedő, és színes fém kereskedőkön csattan az ostor:)
    Dunába kéne lövetni őket.”
  • 15. dodó 2009. február 26. 21:48
    „Cs. Róbert volt Tsztgyörgyi lakos családja 280(!) főből áll!
    Elmondásuk szerin maguk indulnak "igazságot" tenni!

    Ugye senki sem gondolja, hogy a szintén ártatlan enyingi szegény megfenyegetett cigányok kevésbé elszántak, vagy kevesebb rokonnyal rendelkeznek? Amúgy tényleg védelmet érdemelnek valamennyien! Fegyveres őröket melléjük, szögesdrótot köréjük!”
  • 14. flexsnake 2009. február 26. 15:16
    „Hát hogy nem kapott? Hiszen jár! Alanyi jogon!”
  • 13. Balthaz?r 2009. február 26. 14:52
    „Mathiasking

    Sajnos Svédország beenged mindenfele cigányt, niggert, tálibot, törököt és persze ezek itt se dolgoznak, csak a segély.
    De a Svédek, adjak is a segélyt nekik, plusz lakás, ingyenes nyelvoktatás.
    Canadarol nem tudok, én Svédországban élek.”
  • 12. Kraftwerk 2009. február 26. 14:15
    „Küldjétek oda a Skinhead-eket Enyingre,meg az ország több pontjára,adjatok nekik jogkört,és akkor előbb utóbb rend lesz ebben az országban!!!!!
    Nem utolsó szempont az sem,hogy a rendőröknek is kevesebb dolguk-gondjuk lenne a kissebbséggel.....”
  • 11. csutka 2009. február 26. 14:12
    „Már hetek óta csak a kisebbséggel foglalkozik a délmagyar.Nincs semmi téma ebben a megyében? Visszanéztem a kisebb városokat pl Szentesről egy hetes cikk van fönt.”
  • 10. nanemaaa 2009. február 26. 14:01
    „Egy kis adalék..... szegényekről... meg a hathatós rendvédelemről és igazságszolggáltatásról.
    http://www.stop.hu/articles/article.php?id=458559”
  • 9. Mathiasking 2009. február 26. 13:49
    „5. hozzászólás hehe 2009.02.26. 12:22

    Az USA-ban mit csinálnak a néger kérdéssel a déli államokban? Erről miért nem cikkeznek a magyar lapok? Franciaországban és Spanyolországban a cigányokkal mit csinálnak hogyan kezelik Őket, erről cikkezzen a magyar sajtó! Canada és Svédország miért utasítja ki a cigány bevándorlókat? Erről mi a média véleménye?

    Ehhez hasonló kérdésekre szeretnék választ kapni, de mivel nincs ezért kénytelen vagyok saját tapasztalatomra hagyatkozni és az olyan emberek beszámolóira akik ezekben az országokban hosszabb időt töltöttek és tapasztalataik vannak ezeken a területeken.”
  • 8. savos 2009. február 26. 12:45
    „A siófoki rendőrökhöz kellene fordulnia a beszart vajdának. Azok bátor, tökös legények!”
  • 7. Mike3 2009. február 26. 12:45
    „a pofám leszakad!”
  • 6. Piki 2009. február 26. 12:26
    „hehe!

    Köszi!”
  • 5. hehe 2009. február 26. 12:22
    „Washington: nő a romák elleni erőszak
    MTI | 2009. február 25., szerda 20:48 | Frissítve: 15 órája
    Több európai országban, köztük Olaszországban és Magyarországon a roma közösség tagjai tavaly célpontjai voltak a társadalmi erőszaknak, amely néhány esetben gyakoribb volt és több halálesettel járt, mint a korábbi években, tartalmazza az amerikai külügyminisztérium szerdán nyilvánosságra hozott emberi jogi jelentése.

    A jelentés Európára vonatkozó általános részében ezen az egy ponton szerepelt Magyarország. A romák elleni fokozódó erőszak mellett azt is kiemelték a jelentés készítői: sok országban antiszemita megnyilvánulások voltak, és továbbra is gondot jelentettek az erőszakos antiszemita támadások.

    A Magyarországra vonatkozó fejezetben az olvasható: a szélsőségeseknek egyre inkább célpontjai a romák és más sötét bőrű személyek; a romák elleni erőszakos események négy ember halálához és több sérüléshez vezettek. Folytatódott a romákkal szembeni hátrányos megkülönböztetése az oktatás, a lakásviszonyok, a foglalkoztatás és a szociális ellátás terén. Továbbra is probléma a melegekkel szembeni erőszak és durva bánásmód.

    Mint a jelentés megállapítja, a magyar kormány általánosságban tiszteletben tartotta az állampolgárok emberi jogait. Bizonyos problémák azonban továbbra is fennálltak, sőt rosszabbodtak. Ezek közé tartozik, hogy egyes jelentések szerint a rendőrség a gyanúsítottakkal, különösen a romákkal szemben túlzott erőt alkalmazott. Ugyancsak probléma volt az állami tulajdonú média kormánypárti elfogultsága, a szélsőségesek által az etnikai és vallási kisebbségi csoportok ellen folytatott erőszak és propaganda, valamint a kormányzati és társadalmi szintű korrupció. Emberi jogi problémát jelentett a nőkkel és a gyerekekkel szembeni társadalmi erőszak, továbbá a nők szexuális zaklatása és az emberkereskedelem.

    hirdetés
    Az amerikai külügyminisztérium idei jelentése a korábbi évekhez hasonlóan mindemellett megállapította: Magyarország többpártrendszerű parlamenti demokrácia, ahol a 2006 áprilisi parlamenti választások szabadok és tisztességesek voltak. A polgári hatóságok általánosságban hatékony ellenőrzést gyakoroltak a biztonsági erők felett.

    A jelentés szerint a kormány általánosságban tiszteletben tartotta a törvény által biztosított szólás- és sajtószabadságot. A független sajtó aktív volt, és sokféle nézetnek adott teret korlátozás nélkül, az állami tulajdonú rádió és televízió azonban, amely a médiapiac 18 százalékát fedte le, általában kormánypárti nézőpontot mutatott be.

    A jelentés kitért arra, hogy az antiszemita megnyilvánulások tavaly folytatódtak, vandalizmusra is sor került ismételten. Az amerikai külügyi dokumentumban a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségére (Mazsihisz) hivatkozva az szerepel: erősödött az antiszemitizmus 2007-hez képest.

    A Mazsihisz külön aggodalmát fejezte ki a Magyar Hírlapban publikált antiszemita cikkek miatt; a szövetség a zsidókkal szembeni megnyilvánulások erősödését azokhoz az antiszemita csoportokhoz kötötte, amelyek kihasználták az ország gazdasági nehézségei miatti széles körű elégedetlenséget.

    A jelentés megnevezte a Magyar Demokrata és a Magyar Fórum című hetilapokat is, mint amelyek továbbra is közöltek antiszemita írásokat. Az amerikai külügyi jelentésben az is olvasható, hogy több szélsőséges magyar nyelvű honlap is működött, sok közülük nyíltan antiszemita hangvétellel.

    A jelentés arról is írt, hogy a Magyar Gárda "szélsőséges félkatonai csoport" szóbeli támadásokat intézett romák ellen, és megfenyegette őket több felvonulás alkalmával, amelyeken a "közbiztonság hiánya" és a "cigánybűnözés" ellen tiltakozott. A romák válaszul gyakran ellentüntetéseket szerveztek az intoleranciával és a szélsőségességgel szemben.”
  • 4. Horton 2009. február 26. 12:18
    „A veszprémi szórakozóhelyen hány embert félemlítettek meg csupán a jelenlétükkel a " rokonok " ?
    És még ezek akarnak rendőri védelmet?
    Sztojkának is minek kellett akkora rendőri védelem?
    Mi a büdös franctól féltették annyira.......?”
  • 3. kutyuka 2009. február 26. 11:58
    „Ajjaj,azok a rakoncatlan gyerekek mit is csinaltak,amiert duhosek az emberek...Mar ciganyvajdanak lenni sem erdemes.”
  • 2. Balthaz?r 2009. február 26. 11:57
    „Jaj szegeny vajda! Hogy felhet most es a gonosz magyar rendorok meg csak szemelyes vedelmet sem biztositanak neki, szegyelhetnek magukat. Vajon ezek a golyofogo ciganyok mikor fogjak elhagyni az orszagunkat?”
  • 1. vovozs 2009. február 26. 11:42
    „már megint cigányokról olvasok magyar oldalon

    www.delmagyar.hu------------www.delcigany.hu”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiraboltak, megkötöztek egy idős házaspárt

Megkötöztek és kifosztottak egy idős házaspárt csütörtökre virradó éjjel Balatonbogláron. Az… Tovább olvasom