Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 17°C Még több cikk.

Építkezés - az első teendők

Az átgondolt tervezés és kalkuláció azért fontos, mert utólag nehéz változtatni az épületen.

Az ember egyik legfőbb vágya, hogy olyan otthont teremtsen a családjának, amely mindenki számára a nyugalom szigetét jelenti. Biztonságban, kényelemben szeretnénk élni, azzal a tudattal, hogy a ház, amelyben életünk nagy része zajlik, minden szempontból jó befektetés volt.

Hallomásból, vagy saját tapasztalatai alapján, bizonyára ön is tud olyan építkezésekről, amelyeknél számos – a laikus építtető számára megoldhatatlannak látszó probléma adódott. Ilyen nehézségek többnyire a házilagos kivitelezésnél fordulnak elő, és nem kevés gondot okoznak. A saját otthon megteremtését célzó törekvések megbízható és hozzáértő, az egész folyamatot végigkísérő partner nélkül előre nem látható bonyodalmakkal, minőségi problémákkal és főleg nagy anyagi kockázattal járhatnak.

Tervezés

Már a tervezési fázisban rengeteg időre és energiára van szükség ahhoz, hogy végül egy jó és megvalósítható koncepció szülessen. El kell döntenünk, hogy mit szeretnénk építeni, mind a funkciót, mind a formát tekintve. Fel kell mérnünk azt is, hogy az általunk megálmodott ház belefér-e a rendelkezésre álló költségvetésbe.
Az építésszel együtt kell gondolkodni és dolgozni, mert csak így tud a megrendelő a személyes igényeinek megfelelő házat kialakíttatni magának.

A tervezés során dönteni kell a beépítendő anyagokról is. Meglehetősen nehéz feladat elé néz az építtető, ha ezt egymaga akarja felvállalni, ezért minden esetben kérje a tervező tanácsát. Az építőanyagok közül célszerű azokat választani, amelyek gyártói, vagy forgalmazói a hazai építőanyag-piacon stabil pozícióval bírnak. Ez azt jelenti, hogy a termék, vagy termékrendszer jó minőségű, az ár és a minőség aránya kiegyensúlyozott.

Az átgondolt tervezés és kalkuláció mindenekelőtt azért fontos, mert utólag nehéz változtatni az épületen, a módosítások miatt több pénz és időráfordítás szükséges, a lehetőségeinkhez képest túlméretezett épületnél pedig még a befejezés előtt kimerülnek az anyagi források.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lassan zárkóznak fel a bérek

A magyarok a dánok fizetésének nyolcadát vihetik haza, a fizetések közötti különbségek azonban… Tovább olvasom