Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Épületenergetikai programot készített a MÉSZ

Komplex Épületenergetikai és Klímavédelmi (KÉK) Program néven 10 évre szóló korszerűsítési programot fogalmazott meg a Magyar Építőanyagipari Szövetség (MÉSZ), amelyben egy Zöld Bank létrehozása is szerepel - a programot szerdán a Construma építőipari szakkiállítás egyik kísérő konferenciáján mutatják be az érdeklődőknek.
Magyarországon az energia 40 százalékát az épületek használják fel, ennek kétharmada jut a fűtésre-hűtésre. Egy 10 éves épületenergetikai korszerűsítés végén a szén-dioxid-kibocsátás 10-13 százalékkal csökkenne, és legalább 200 ezer új munkahely létesülhet - áll a program összefoglalójában.

Nem elhanyagolható az sem, hogy az ország energia függősége csökkenne, és jelentősen kisebbek lennének a lakók fűtésszámlái is.

Felújítani csak azokat a lakásokat szabad, amelyek még 20 évig korszerű életkörülményeket biztosítanak - mutat rá az anyag. Az új lakásokat pedig eleve alacsony energiaigényűként kell megépíteni.

A felújítást egy állami tulajdonú, úgynevezett Zöld Bank finanszírozná. Az elképzelés szerint a támogatás több rétegű volna: lenne benne visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatás, de támogatott és piaci kamatozású hitel is. A felújítást egy mentori ügynökség irányítaná, amely egybefogná a teljes folyamatot, a tervezéstől a pályázat elkészítésén át a kivitelezésig.

A támogatás odaítélésére egy pontszám szolgálna. Ez több kritérium egybefoglalt mérőszáma lenne. Ausztriában működik hasonló, ott a kiindulási alap az, hogy a felújítás után mennyi energiát fogyaszt a lakás. Csak ha az előírt limitnél kevesebbet, akkor jöhet szóba a támogatás, amelynek nagysága ezután a megtakarítástól, a fűtési módtól, illetve az alternatív energiák felhasználásától függ.

A program kifejti, hogy csak arra feljogosított - akkreditált - tervezők és kivitelezők vehetnek részt a programban. A hőszigetelés és az ablakcsere látszólag egyszerű, de az ilyen házakba már gépi szellőzést kell beépíteni, és át kell alakítani az fűtési rendszert is.

A program csak akkor működik, ha az állam vállalja évi 200 ezer lakás felújítását, mivel ezt lehet folyamatosan követni anyaggal és szakemberrel. Ha az állam évi 200 milliárd forintot tesz be a rendszerbe - ideértve az uniós forrást is - akkor ez további 500-700 milliárd forintot mozgat meg - állítják a program készítői.

Olvasóink írták

  • 1. deszkás 2010. április 14. 10:09
    „Csak erőltetik a "zöldkártyát a lakásoknak" .Jó biznisz lesz ez.,erre vállalkozások sora fog épülni mint a gépkocsiknál. Az ára se magas(mondják ők) mindössze a lakás árának az 1-1.5%! AZAZ ÁTLAGÁBAN 90 000-180 000ft!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyári vízszintre duzzasztották a Tisza-tavat

Nyári üzemmódra állt át a Tisza-tó, a duzzasztás után a tározó vízszintje a Kisköre felső vízmércén… Tovább olvasom