Délmagyar logó

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 3°C Még több cikk.

Érettségit szerezhetnek a tiszadobi romák

Összesen 110, többségében roma származású diák kezdte meg a középfokú tanulmányait a nagyhalászi Kölcsey Ferenc Gimnázium tiszadobi kihelyezett tagozatán, amelynek tanévnyitó ünnepségét csütörtökön tartották a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei nagyközségben.
A gimnáziumi képzésnek a tiszadobi általános iskola ad otthont, ahol szeptembertől három tizedik évfolyamos osztályban összesen 110 tanuló készülhet a két év múlva esedékes érettségire. A gimnázium fenntartója célul tűzte ki, hogy segítséget nyújtson a hátrányosabb helyzetű térségekben élő embereknek az érettségi bizonyítvány megszerzésében - mondta el az MTI kérdésére Novák Judit, a nagyhalászi Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatója.

Tájékoztatása szerint az ingyenes esti tagozaton hetente két napot kell iskolába járniuk a diákoknak, ahol naponta hét tanórát tartanak számukra. A programban lehetőség van a szakmunkásképzésben eltöltött időt beszámítására, így évveszteség nélkül folytathatják a korábban abbahagyott tanulmányaikat a diákok. A gimnázium igazgatója hozzátette: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat 300 ezer forinttal, a fenntartó pedig 200 ezer forinttal járult hozzá a diákok tanévkezdéséhez. Ebből az összegből tankönyvcsomagokat, füzeteket és szöveggyűjteményeket vásároltak a tanulóknak, megkönnyítve ezzel az évkezdésüket. Bán György, Tiszadob független polgármestere az évnyitón megtartott köszöntő beszédében rámutatott: elsősorban a képesítés nélküli, csak nyolc osztállyal rendelkező, munkanélküli fiatalokat szeretnék helyzetbe hozni az érettségi letételének - a későbbiekben pedig akár egy szakma megszerzésének - lehetőségével.

"Az oktatási programunkat 2001-ben indítottuk el egy 120 ezer eurós PHARE-program segítségével, amiben halmozottan hátrányos helyzetű emberek gimnáziumi képzését vállaltuk fel" - mondta Tépan Attila, a gimnáziumot fenntartó Sziltop Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Az igazgató hozzátette: 2005-ben 120 szabolcsi roma diák tett sikeres érettségi vizsgát. Jelenleg körülbelül 2.500-an, köztük körülbelül ezer roma tanul a nagyhalászi gimnázium 26 kihelyezett tagozatán Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

Olvasóink írták

  • 8. maradando 2009. szeptember 25. 00:01
    „8.dodó.
    Miniszterelnők nem lehett! Ahhoz Teleki/Roma/ László már túl képzett ! :))”
  • 7. dodó 2009. szeptember 24. 22:27
    „Rómeó!
    Már értekeztem a büszkeségünkről, Teleki/Orsós/ Lászlóról, aki már államtikárként(!) tett érettségit Nagyatádon(!) 44 évesen (most ért meg, vagy ´köllött a papír´). Főiskolára nem ment tovább, ami érthető az ő IQ-jával... Nos; utánanéztem: nyelvvizsga:-nincs! nyevtudás: -BEÁS, ALAPFOKON!
    És ez az ember miniszterhelyettes!!!”
  • 6. KolompárRómeó 2009. szeptember 24. 21:38
    „dodó:

    "idegen nyelvből 2,3"

    Cigányul sem tudnak alapfokon?”
  • 5. cartagonova 2009. szeptember 24. 21:36
    „Az érettségit megszerzik de nem a tudásuk alpján, hanem azért mert cigányok! Tisztelet az estleges kivételknek amelyek csak a z előbbit erősítik!”
  • 4. KolompárRómeó 2009. szeptember 24. 21:35
    „Szereznek, ahogy a Gy. F. által védett színes kultúrájuk adja magát, vagy tanulnak is?”
  • 3. dodó 2009. szeptember 24. 21:11
    „"A végzős gandhis cigók érettségi átlaga kettes fölé - gratula!

    A balliberális kormányzat nem kíméli az adóforintokat, amivel a Gandhit, Pécs (és az egész ország) kirakat-cigánygimnáziumát fenntartják. Ez az összeg, tanulóra lebontva, többszöröse a nemcigányok "fejpénzének".

    Nos, azt várnánk, hogy ha már ennyi pénzt ölünk ebbe az iskolába, akkor onnan csupa elit tanuló kerül ki, akik aztán remekül megállják a helyüket az egyetemeken és az életben is. A tarnabodi (egyik) gyilkosság szállíthatta az első pofont (ott ugyanis egy gandhis gyilkolt). A következő, kijózanító tény az illetők érettségi átlagereménye. Az alább teljességében idézett cikk kulcsmondata: "Az idén érettségizettek átlageredménye magyarból 2,3, matematikából 2,1, történelemből 3,2, idegen nyelvből 2,3 volt, de az előző évek statisztikáit nézve sem kedvező a kép...
    Nem lehet elégszer hangsúlyozni: ez egy faji alapon csak cigányokat oktató "gimnázium" (azért a macskaköröm, mert a követelményeik sokkal alacsonyabbak, mint a fehér oktatási intézményeké), mégsem rasszistáznak a ballibek. Ami még pofátlanabb, az az, hogy a fehér adófizetők (fejenkénti hatszoros-tízszeres) pénzén szegregálják magukat a mokkák, miközben nem engedik (lásd Mohácsi Erzsébet dicstelen iskolabezáratási akcióit és a kényszer-integrációt), hogy a fehérek cigánymentes iskolákba járjanak. Arról nem is szólva, hogy visszaélnek Gandhi és a hinduk nevével."

    És mindehhez vegyük azt is hozzá, hogy a Gandhiba már eleve a "jobbakat", az "elitet" veszik fel, és ez az "eredmény" se lenne ilyen "jó" (kettes feletti) egy normálisabb, kemény, nem "hagyjuk rá / engedjük át"-típusú gimnáziumban. Mondjuk az eredmény látszik, ha végignézünk cigány "értelmiségünkön"”
  • 2. bo 2009. szeptember 24. 19:11
    „Ha tanulni akartak volna, eddig is megtehették volna. Agyon vannak támogatva így is, amíg apuci a segélyt leküldi a torkát, addig a puja elmegy lopni, jó esetben csak csavarogni. Érettségije lehet lesz, de olvasni azért nem tud.”
  • 1. mosómasa 2009. szeptember 24. 19:03
    „Ez az érettségi is annyit fog érni , mint egy RAdnótiban vagy Ságváriban szerzett??!! Ugye nem gondoljátok komolyan?! Inkább valami hasznos szakmát tanítanának nekik. Azzal biztosan előrébb jutnának. Vagy érettségi után irány az egyetem? Utána meg valamelyik közintézmény?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy régióba sorolnának a három Balaton-parti megyét

A Balaton körüli három megye önálló régióvá alakításáért szálnak síkra a balatoniak a Váti kht. egy… Tovább olvasom