Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 3°C Még több cikk.

Érvek sora szól a jánossomorjai iskola mellett

Az újrónafői önkormányzat nem tudja tovább működtetni a település általános iskoláját, ezért szeptembertől bezárják az intézményt. Az önkormányzat úgy határozott, hogy az újrónafői tanulókat szeptembertől a jánossomorjai általános iskolába irányítja. Több szülő azonban Mosonmagyaróvárra szeretné iskolába járatni gyermekét. Ezzel viszont a város önkormányzata nem ért egyet.

A városnak több okból is problémát jelentene a szomszédos településről érkező tanulók fogadása. Nagy István alpolgármester a Kisalföldnek elmondta: az önkormányzat ellátási kötelezettsége csak a Mosonmagyaróváron lakó tanulókra terjed ki. Másrészt Mosonmagyaróvár is tagja a kistérségi társulásnak, és a tanulók átvételével nem szeretnék felborítani azt az egyensúlyt, ami a térségben kialakult. A kormányzati megszorítások miatt minden intézmény működési gondokkal küzd. Az újrónafői iskola példája mutatja, hogy az önkormányza-

tok nehéz év elé néznek az oktatásban is. Az alpolgármester hangsúlyozta: támogatják azokat az elképzeléseket, ahol a települési önkormányzatok mikrotársulásokat hoznak létre intézményeik működtetése érdekében. Nem lehet célja Mosonmagyaróvárnak, hogy ezeket az összefogásokat akadályozza, mert akkor a jelenleg még működőképes iskolákat néhány év múlva szintén a megszűnés veszélye fenyegeti majd.
Nagy István hangsúlyozta: egyik gyermeknek sem jó, ha környezetéből, otthonából kiszakítva egy városi iskolába kell járnia. Emellett a jánossomorjai önkormányzat vállalta, hogy iskolabusszal szervezett és ellenőrzött formában gondoskodik az újrónafői tanulók szállításáról.
A mosonmagyaróvári iskolák is átszervezés alatt állnak, mivel az intézményrendszert akkorára kívánják méretezni, amekkorát a város gazdasági ereje és mérete elbír. Az önkormányzat minden általános iskolást 160 ezer forint pluszjárulékkal finanszíroz, mivel az állami normatíva nem elegendő a működéshez.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ön volt már jótékonysági rendezvényen?

Tovább olvasom