Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

Esély díjcsökkentésre

Ha a Gazdasági Versenyhivatal bírságolási döntése a Fővárosi Bíróságon jogerőre emelkedik, akkor perek sokaságát indíthatják meg a Lajta partján a díjcsökkentés érdekében.
A Gazdasági Versenyhivatal megállapította: a cég díjait 2002-ben az indokolt költségek növekedéséhez képest lényege sen nagyobb mértékben emelte. Mosonmagyaróváron a II. és III. díjcsomagra vonatkozó tarifákat túlzottan magasnak minősítette (emlékeztetőül: a II. díjcsomag több mint százötven, a III. díjcsomag ára ötven százalékkal emelkedett). A bírság mellett a versenyhivatal az Általános Szerződési Feltételek jogsértő rendelkezéseinek további alkalmazásától eltiltotta a kábeltévé-társaságot.

Értékel az ügyvéd

Dr. Makkos Balázs mosonmagyaróvári ügyvéd szerint az ítélet bizakodásra ad okot, ám igazán nagy eredmény az lenne, ha a Fővárosi Bíróság helyben hagyná az ítéletet. – A mostani döntést módjával és fenntartásokkal kell kezelni – mondta az ügyvéd. – Az ítélet a Fővárosi Bíróság előtt még megtámadható, jogerős csak akkor lesz, ha ez a testület az ítéletet helybenhagyja. Azt viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy bár a magyar bíróság ítélete nem a megtörtént jogesetekre épül, mégis precedenst teremthet hasonló ügyeknél a jogerőre emelkedése. A mostani elmarasztalás is egy fontos jelzésértékű döntés. Már csak azért is, mert a helyi bíróság által kijelölt szakértő nem a fogyasztóknak adott igazat, véleménye szerint jogszerű volt a kábeltévé díjemelése.

Perelhet a fogyasztó

– A Gazdasági Versenyhivatalnak csak elmarasztaló és bírságolási joga van, a vállalkozásnak a fogyasztóval való szerződésébe nem szólhat bele. A kábeltévé ilyen alapon akár folytathatja is a díjemelést, nyilván magasabb bírságolást vonva ezzel maga után. Azonban ha a bíróság helybenhagyja ezt az ítéletet, a fogyasztó beperelheti a szolgáltatót. A per megnyerése után pedig indokolt esetben hatályon kívül helyezheti a magasabb tarifákról szóló döntést, így csökkenhetnek a szolgáltatói díjak.

Csak a bíróságon lehet

Erre lehetősége viszont csak annak lehet, aki a bírósági eljárás keretében keresi az igazát. Így előfordulhat olyan eset is a közeljövőben, hogy akár több ezer per indul a kábeltévé ellen. Ennek formai oldala nem bonyolult, mivel a perek tárgya összefügg, s a felperesek akár egy tárgyalás keretében fordul hatnak a bírósághoz – mondta dr. Makkos Balázs.

Kapcsolódó cikk >>
Baj, ha a győri kábeltévé olcsó?

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

13,5 ezer font egy Harry Potter könyvért

13,5 ezer fontért kelt el egy ritkaságnak számító Harry Potter könyv egy angliai könyvaukción. Tovább olvasom