Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

Esti élmény, kutyával

Nap mint nap olvasom az SMS-rovatot és a híreket a kutyaügyekről. Véleménynyilvánítás helyett álljon itt egy apró történet a kutyámról. Bobi kóbor ebként szegődött hozzánk három évvel ezelőtt. Rászoktattuk az esti közös sétákra, meg is szokta a rendszeres mozgást, eszeveszett sebességgel tud oda-vissza vágtázni, és amíg az utca végére elérünk, ő már megtette vagy háromszor ugyanazon távot. Nem mondhatnám, hogy sikerült volna megfegyelmezni őt, bár édesapám „falkavezérként” igyekezett rendre szoktatni. Hiába, fiatal állatként került hozzánk, és boldog, szerencsés életet kapott a kóborló életmód helyett. Családunk közkedvelt „egyénisége” immár. Az eset a következő: téli este elindultam felkeresni ismerősömet. Bobi természetesnek vette, hogy most is ő a főszereplő. Megállíthatatlanul robbant ki a biciklim mellett a kapun. Képtelenség volt visszatartani. Már az utca végénél tartott... Elindultam, a kutya óriási szökellésekkel követett, át- meg átcikázott a bicikli előtt, odarohant a kerítések mögött ugató társaihoz „konzultálni”, az árkokban és bokrok között szaglászott, de többnyire bal oldalamon, velem párhuzamosan loholt. Sötét volt, csak a lihegését hallottam, néha felpislantott rám, boldog „mosolyt” villantott. Jó együtt – mosolyodtam vissza: „okos kutya, ügyes kutya”. Közben arra gondoltam, mennyi embernek lenne szüksége ilyen érzésre, megnyugtató harmóniára, melyet az az összehasonlíthatatlan érzés kelt, amikor kutya és gazdája együtt vannak.

Amíg intéztem látogatásomat, okosan leült ismerősöm kerítésén kívül, és várt rám. Egy óra múlva ugrálva üdvözölt. „Végre, indulhatunk haza!” – olvastam ki okos barna szemeiből. Milyen jó lenne, ha minden kóbor kutya találna gazdit, megszépítve ezzel saját, mi több: gazdája életét. Milyen jó lenne, ha sokan ismernék ugyanezt az érzést, és ha már ismerik: vágyjanak rá újra meg újra, és meséljenek róla azoknak, akik sohasem tapasztalhattak hasonlót. Talán akkor a világ is egy kicsit jobbá válna. Mert hiszek abban, hogy a kutyák jobbítják az ember jellemét, mint ahogy az emberek is megszépíthetik a kóborló állatok sorsát. Aki pedig mindezt nem hiszi, járjon utána. Valahol egy hűséges kutya talán épp őt szeretné gazdijául fogadni.
Név és cím a szerkesztőségben

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rajka 142 millió forintra pályázott

Interreg-pályázaton nyerne 142 millió forintot a rajkai önkormányzat egy Németjárfalu (Deutsch… Tovább olvasom