Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Észak-Korea bezárta a jongbjoni atomreaktort

A sztálinista vezetésű állam hosszú, többször megszakadt tárgyalási folyamat végén egyezett bele a nukleáris létesítmény bezárásába. A hírt az amerikai szóvivő jelentette be, de megerősítették Észak-Koreában is.
Észak-Korea bezárta a jongbjoni atomreaktort - jelentette be az amerikai külügyi szóvivő, Sean McCormack. A reaktor leállításának hírét egy észak-koreai diplomata is megerősítette. Kim Mjong Dzsil, az észak-koreai ENSZ-misszió egyik magas rangú tisztségviselője az amerikai hírügynökségnek vasárnap telefonon úgy nyilatkozott, hogy Phenjan rögtön az első olajszállítmány beérkezése után leállította a jongbjoni atomlétesítményt, amit a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szakértői ellenőrizni fognak, talán már vasárnaptól.

Észak-Koreába szombaton érkezett meg a Dél-Koreából útnak indított első fűtőolaj-szállítmány, amelyhez atomfegyverprogramjának felszámolása fejében jut hozzá a külvilágtól elszigetelten élő, sztálinista vezetésű állam. Phenjan az Egyesült Államokkal, Oroszországgal, Japánnal, Kínával és Dél-Koreával február 13-án nyélbe ütött egyezség értelmében 50 ezer tonna fűtőolajsegélyt kap cserébe azért, hogy leállítja plutónium előállítására is alkalmas jongbjoni reaktorát. Az első szállítmány 6200 tonna fűtőolajból állt.

Christopher Hill amerikai külügyi államtitkár-helyettes úgy nyilatkozott, hogy a NAÜ-ellenőrök várhatóan vasárnap kezdik meg a jongbjoni atomreaktor leállításának ellenőrzését. Az atomsorompó-szerződés betartásán őrködő NAÜ tízfős szakértői csoportja szombat délután érkezett meg a phenjani repülőtérre az ellenőrző misszió lebonyolításához szükséges, közel egy tonna összsúlyú berendezésekkel. Adel Tolba, a csoport vezetője közölte: egyenesen a jongbjoni reaktorhoz indulnak, hogy meggyőződjenek a létesítmény lekapcsolásáról. Diplomáciai források szerint a NAÜ ellenőrei felszerelik a reaktorban az ellenőrző berendezéseket, egyes szakértők állandó jelleggel ott lesznek.

Észak-Korea az atomprogramja körüli válság kezdetén, 2002-ben kiutasította a távol-keleti országból a NAÜ ellenőreit.

(Forrás: Krónika hírszolgálat, MTI)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jelképes melegházasságot tartott a Humanista Párt

A melegek elleni hátrányos megkülönbözetés ellen tiltakozott az a két - egyébként nem leszbikus lány… Tovább olvasom