Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Észak-Korea fenyegetőzik

Észak-Korea úgy dönthet, hogy elindít egy atomtöltettel felszerelt rakétát, ha az Egyesült Államok nem tesz neki engedményeket – figyelmeztetett tegnap egy észak-koreai tisztségviselő, miközben a nemzetközi közösségből Phenjannal szembeni szankciókra utaló újabb jelzések érkeztek, egy nappal az Észak-Korea által bejelentett sikeres kísérleti atomrobbantás után. Az Egyesült Államok kedden újból elutasította a közvetlen tárgyalásokat Phenjannal és jelezte, hogy „nem hagyja megfélemlíteni magát” az atomtöltetű rakéta esetleges útnak indítására vonatkozó phenjani fenyegetés által.

Kína: büntetés kell

Feltétlenül büntetőintézkedéssel kell sújtani Észak-Koreát kísérleti atomrobbantásáért – jelentette ki kedden New Yorkban Kína állandó ENSZ-képviselője. Vang Kuang-ja úgy fogalmazott sajtónyilatkozatában, hogy a Biztonsági Tanácsnak „határozott, építő jellegű, arányos, de körültekintő” választ kell adnia Phenjan lépésére.

Szöul lezárhat

Dél-Korea szűkítheti vagy akár teljesen leállíthatja minden kereskedelmi kapcsolatát és gazdasági együttműködését Észak-Koreával, ha szövetségesei ilyen kéréssel fordulnak hozzá – jelentette ki kedden Szöulban Ri Dzsong Szok országegyesítési miniszter. Egy ilyen lépést ugyanakkor „alapos elemzésnek” kell megelőznie – mondta a miniszter. (mti)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meddig tarthatnak a demonstrációk?

Tovább olvasom