Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 8°C Még több cikk.

Észak-Magyarországon is elutasították Molnár javaslatát

A Regionális Egészségügyi Tanácsok közül utolsóként az Észak-Magyarországi is elutasította Molnár Lajos egészségügyi miniszter ágyszámcsökkentési javaslatát.
A szavazáson Miskolc képviselői tartózkodtak, Nógrád és Borsod megye nemmel voksolt, míg Heves megye, illetve Ózd és Kazincbarcika támogatta az indítványt, de mindez együtt nem volt elegendő a többségi támogatáshoz.

Trencsényi Erzsébet az Észak-magyarországi Regionális Egészségügyi Tanács elnöke korábban arról számolt be, hogy a térségben a javaslat 22 kórház 1790 ágyát érinti: valamivel több, mint ezer esetben krónikussá alakításról van szó, 700 ágyat pedig meg kell szüntetni.

A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya szükségesnek tartja az egészségügy átalakítását, de úgy véli: a reform csak akkor lehet eredményes, ha átgondoltan hajtják végre.

Nyilatkozatukban sajnálattal állapítják meg, hogy a megkezdett szerkezeti és szakmai átalakításról nem volt igazán módjuk véleményt mondani, és kiemelik, hogy az egészségügy jelentős és gyors ütemű átalakítása a működés mellett előreláthatólag hosszú időre meghatározza az egészségügyben dolgozók nemzetközileg is elismert képzését, az utánpótlás biztosítását, valamint a tudományos kutatást is.

Krónika Hírszolgálat
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cél az eredményesebb játék

Részben a sérülések miatt elmaradt a várakozástól, s a hétcsapatos NB I-ben az ötödik helyen végzett… Tovább olvasom