Délmagyar logó

2018. 04. 23. hétfő - Béla 12°C | 27°C Még több cikk.

''Etesd a bestiát!''

Ötven évvel ezelőtt egy francia női magazin pályázatot hirdetett arról, hogyan kell és lehet egy férfit megtartani.

A fődíjat egy rövidke mondat küldőjének ítélték oda: a pályamű mindössze így hangzott: „Etesd a bestiát!"

Ötven évvel ezelőtt egy francia női magazin pályázatot hirdetett érdekes témakörben: hogyan kell és lehet egy férfit megtartani. Köztudott a hölgyek körében, meghódítani őket nem nagy kunszt, viszont megtartani annál nehezebb feladat, nagyobb kihívás. Érkeztek a hosszú tudományos értekezések és szívfacsaró kisregények, az újságkészítők azonban egy rövidke mondat küldőjének ítélték oda a fődíjat: a pályamű mindössze így hangzott: „Etesd a bestiát!"

Bár ifjú araként igencsak antiháziasszonynak tartotta magát dr. Kozák Ágnes, azonban tudat alatt a fent idézett jelmondat szerint cselekedett, s ezt semmi sem bizonyítja jobban: már 40 éve él kiegyensúlyozott házasságban dr. Nyikovics Istvánnal. Nem szeretett főzni, viszont akiknek főzött, azokat annál inkább: a családtagjai és a barátai kedvéért mindent megtesz, főleg, miután nyugdíjba ment, nem sajnálja az időt és energiát a konyhában történő sürgés-forgástól.

Ráadásul, amíg a többi házimunka – mosás, porszívózás, vasalás – rendkívül egyhangú, a főzésben az ember lehet változatos és kreatív, és az sem mellékes szempont, hogy a tevékenység után a siker azonnal lemérhető. Marcella unokája hároméves korában tömte magába a születésnapi ananásztortát, majd elégedetten mondta: „Ágnes mami, ügyes nagymama vagy." Ez akkora elismerés volt számára, mint egy művésznek a Kossuth-díj. A Győrben élő hölgy bevallása szerint az évek során antiból mintaháziasszony lett.

Gyermekkorában a nővére mellett csak a legkvalifikálatlanabb segédmunkát végezhette a konyhában, lencsét válogatott, mint Hamupipőke, így nem igazán mélyedhetett el a főzés tudományában. Rendkívül emlékezetes maradt számára, amikor ifjú asszonyként az első vasárnapi ebédet készítette a férjének, akinek aznap mentőorvosi ügyeletet kellett ellátnia. Mivel 1963-ban Tatabányán is csak főleg fagyasztott húst lehetett kapni, aki friss húsból akarta vasárnap kisütni a rántott szeletet, annak péntek éjjel már sámlival oda kellett ülni a hentesbolt elé, hogy jusson neki a hajnali szállítmányból. Ágnes asszony friss hús hiányában parizerből igyekezett fasírozottat kreálni, de az ételt csak késő délutánra sikerült fogyasztható állapotba hoznia. Mire a tömegközlekedési eszközzel odaért a mentőállomásra, férjét már akkora éhség gyötörte, mint Gandhit az éhségsztrájkja idején. Köztudott, hogy az éhség a legjobb szakács, így Istvánnak nagyon ízlett az asszony főztje. Az egykori diétás megyei főorvos asszony soha nem fogja elfelejteni: bár akkori tudása alapján a Gundel étterem séfje nem könyörgött volna neki, hogy azonnal menjen a szárnyai alá dolgozni, így is királyi étek jutott a párjának az ügyeletes társéhoz viszonyítva, aki aznap két citrommal, egy tubus mustárral és egy olyan üveg sós gyógyvízzel igyekezett magát ellátni, amit akkoriban a hashajtó hatásáról ismertek.

Nem volt mese, tovább kellett magát képeznie: a könyvesboltban egyetlen szakácskönyv volt. Nagy lendülettel nyitotta ki otthon, de azonnal rájött, hogy az inkább a falusi háziasszonyoknak szól, nem városiaknak, mivel „A levesek" alcím helyett a következőt találta: A marhatartásról.

Napjainkban a családi ünnepek alkalmával tizenketten ülik körbe az asztalt. A főzés teljes egészében az övé, míg a tálalás lányának, Mónikának a reszortja, a torták felvágását és a húsok szeletelését pedig a fiára bízza. Attila ezeket rendkívül precízen és gondosan végzi, ami nála szakmai ártalom, mivel sebészként dolgozik.

Hogyha valamihez kellemetlen emlékek kötnek minket, akkor a későbbiekben elutasítjuk. Ágnes asszony elmesélte,  orvostanhallgatóként az egyik gyakorlat abból állt, hogy békákkal kellett kísérletezniük. A béka gerinccsatornáját egy kötőtűvel roncsolták szét, mivel az állatnak ott vannak a mozgatóközpontjai. A kínok közepette a békák mind a négy lábukat kirúgták, így Ágnes rettenetesen undorodott a feladattól. Később, ha családtagjaival étteremben ebédeltek, míg a többiek gyakran rendeltek békacombot, az egyetemista emlékek miatt nem volt hajlandó megkóstolni. A fiúunokák – Máté, Bálint és Soma –  is tisztában vannak azzal, hogy nagymamájuk nem gyűjti a „békaportréval díszített ereklyéket", ezért ha megláttak egy békát a vízparton, huncutul kiabálták is egyből: „Gyere, mami, fogd meg nekünk a békát és rántsd ki nekünk a combját!"

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kizárták a ferencvárost, a vác indulhat az nb i-ben

Tovább olvasom