Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

EU-bizottság - Az uniós alapszerződést is sérti a magyar jegybanktörvény

Több ponton kifogásolta a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt az Európai Bizottság, amelynek megállapítása szerint a jogszabály sérti az Európai Unió működéséről szóló szerződés(EUMSZ) egyes pontjait.
Az Európai Bizottság honlapján olvasható közlemény szerint - amelyet a Magyarország elleni kötelezettségszegési eljárás megindításával kapcsolatban adott ki a testület - sérül az alapszerződés 130. cikke, amely a központi bank teljes függetlenségét írja elő, valamint a 127. cikk (4) bekezdése, amely szerint az Európai Központi Bankkal (EKB) konzultálni kell a hatáskörébe tartozó valamennyi uniós jogi aktusra irányuló javaslattal kapcsolatban.

A Bizottság felszólítása nemcsak a jegybanktörvény, hanem az új alkotmányt illetően is aggályokat fogalmaz meg.

Kifogásolta egyebek közt, hogy a miniszter közvetlenül részt vehet a monetáris tanács ülésein, és ezáltal a kormány lehetőséget kap arra, hogy az MNB-t belülről befolyásolja. Ezenkívül a kormány részére előre meg kell küldeni az ülések napirendjét, ami korlátozza azt a lehetőséget, hogy az MNB bizalmas megbeszéléseket tartson.

A kifogások közt szerepel az is, hogy az MNB-elnök díjazásának rendszere azonnali hatállyal, a hivatalban lévő elnökre nézve is változik, holott a módosításokat csak egy új elnöki megbízatás kezdetével volna helyénvaló alkalmazni, ezzel elkerülve, hogy a díjazással nyomást lehessen gyakorolni az MNB-re. Végezetül az jegybankelnöknek és a monetáris tanács tagjainak esküt kell tenniük (az országhoz és annak érdekeihez való hűségről), a Bizottság álláspontja szerint az eskü szövege aggályos, mivel az MNB elnöke egyúttal az EKB Általános Tanácsának is tagja.

A Bizottságnak kétségei vannak az elnöknek és a monetáris tanács tagjainak felmentésére vonatkozó szabályokat illetően, azok ugyanis kedveznek a politikai beavatkozásnak és visszaélésre alkalmasak. Kételyre adnak okot továbbá az MNB intézményi keretének gyakori változásai, például a monetáris tanács megnövekedett taglétszáma, valamint az elnökhelyettesek számának az MNB szükségleteire való tekintet nélküli növelhetősége.

Ezenkívül alkotmányos rendelkezés szabályozza az MNB-nek a pénzügyi felügyeleti hatósággal való összeolvaszthatóságát. Maga az összeolvadás nem jelent problémát, ám annak folytán az MNB elnöke az új szervnek mindössze elnökhelyettesévé válna, ami strukturálisan csorbítaná függetlenségét - áll a brüsszeli Bizottság közleményében.

A közlemény idézi José Manuel Barroso nyilatkozatát, amely szerint az EU Bizottság elnöke felkéri "a magyar kormányt, hogy a központi banknak biztosítson teljes függetlenséget. Ez a vonatkozó szabályozásnak teljes körű - az alkotmányra is kiterjedő - felülvizsgálatával jár. Ezzel a kérdéssel még azelőtt foglalkozni kell, hogy hivatalos tárgyalásokra kerülhetne sor az Uniótól és az IMF-től igényelt pénzügyi támogatásról.” - tartalmazza a nyilatkozat.

Olvasóink írták

  • 1. Qllancs 2012. január 18. 11:40
    „Az utobbi 1és 3/4 évben összedobott, átgondolatlan, csak fityesz akaratból készült, 1 oldalúan elfogadott ÖSSZES TÖRVÉNY --mind sérti az EU-t, a magyar népet !
    Alkotmány --csak fityesz alkotmány !!! Minden törvény --nép ellenes !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kamionok csúsztak az árokba a havas út miatt

A Veszprém megyei Eplényben több kamion is árokba csúszott a havas út miatt. Tovább olvasom