Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Eurómilliók a magyar-szerb határ menti együttműködésre

Összesen 18,4 millió euró uniós pályázati forrás segíti a következő három évben a magyar-szerb határ menti együttműködést – közölte Ujhelyi István (MSZP), a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára szerdán Szegeden.
A Magyarország – Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program (IPA - Instrument for Pre-Accession Assistance) legfontosabb célja a szomszédos területek gazdasági integrációjának erősítése – mondta a politikus a kezdeményezés nyitókonferenciája előtt az MTI-nek.

A kis- és középvállalkozások, oktatási intézmények, települések, civil szervezetek közös kezdeményezéseit segítő, 85 százalékos támogatást nyújtó program igen jó lehetőség arra, hogy a határ két oldalán élők ne csak emberi kapcsolataikat, hanem gazdasági, oktatási és kulturális együttműködésüket is erősítsék – hangsúlyozta az államtitkár.

A program támogatási területe Magyarországon Bács-Kiskun és Csongrád megye, Szerbiában Nyugat-, Észak- és Dél-Bácska, valamint Észak- és Közép-Bánát, ugyanakkor - a sikeres egyeztetések eredményeként - részt vehetnek a kezdeményezésben dél-bánáti és szerémségi szervezetek is.

Pályázni lehet a környezeti értékek védelmét szolgáló infrastrukturális beruházásokra, a határátkelőkhöz vezető utak rekonstrukciójára, tervezésére, kerékpárutak építésére, a tömegközlekedési menetrendek harmonizációjára, turisztikai látványosságok fejlesztésére, közös tananyagok és oktatási lehetőségek bővítésére, rendezvények szervezésére.

Az államtitkár kiemelte, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretein belül eddig 15.350 projektről született már döntés, több mint 3000 milliárd forint értékben. Ezekből az elnyert támogatásokból iskolák, közlekedési beruházások, egészségügyi intézmények épülhetnek, és "rengeteg" vállalkozás kap támogatást fejlesztéseihez.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egymillió forintot csalt ki egy nő egy miskolci férfitől

Egymillió forintot csalt ki egy férfitől Miskolcon egy ismeretlen nő, aki arra hivatkozva kért pénzt… Tovább olvasom