Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 23°C Még több cikk.

Év végéig tart a kórházi várólista-program

A program célja, hogy a betegeknek ne kelljen a kisebb műtétekre 2-3 hónapnál, a nagyobb ortopédiai beavatkozásokra hat hónapnál többet várniuk

Év végéig tart a kórházi várólisták csökkentését célzó program, amelynek keretében a kórházak átirányíthatják egy másik intézménybe a műtétre várakozókat, hogy a beavatkozást minél hamarabb megtörténjen - írta csütörtöki számában a Magyar Hírlap.

A kormány idén hatmilliárd forintot különített el a programra, amelynek célja, hogy a betegeknek ne kelljen a kisebb műtétekre 2-3 hónapnál, a nagyobb ortopédiai beavatkozásokra hat hónapnál többet várniuk - írta a lap. A programba elsősorban azok a beavatkozások tartoznak bele, amelyekre a legtöbben várnak. Ilyenek a térd- és csípőprotézis-beültetések, továbbá a szürkehályog-, epekő- és sérvműtétek.

Az újság idézte Ficzere Andreát, a fővárosi Uzsoki-kórház főigazgatóját, aki szerint a program a vártnál valamivel lassabban halad, ezért a betegekkel tudatni kell, hogy van lehetőségük a kiírtnál hamarabb átesni a műtéteken. Elmondta: a programban részt vevő intézmények szívesen fogadnak területen kívüli betegeket. Az Uzsoki-kórházban például április óta összesen 800 csípő- és térdprotézis-beültetést végeztek el, s a páciensek fele másik ellátóhelyről érkezett hozzájuk.

A főigazgató felhívta a figyelmet, hogy a program keretében az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) állja a betegek esetleges utazási költségét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több mint százötven bejelentést kaptak a tűzoltók Budapesten a vihar miatt

Főleg vizet kellett szivattyúzniuk, a XIV. kerületben pedig kidőlt fák, leszakadt ágak zuhantak autókra, kerítésekre. Tovább olvasom