Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Eva-tervek októbertől

Az eva szerint adózóknál nemcsak az adó kulcsa emelkedik 15-ről 25 százalékra október 1-jétől, hanem duplájára nő a járulékalap is, amennyiben az országgyűlés a kormány által beterjesztett törvényjavaslatot változtatás nélkül fogadja el. Így nem a 62 ezer 500 forintos minimálbér, hanem 125 ezer forint után kell a több mint 40 százalék járulékot megfizetni.
Az eva alkalmazásának feltétele, hogy az egyéni vállalkozó, illetve cég folyamatosan működjön. A módosítás megengedi az ügyvédeknek, szabadalmi ügyvivőknek, közjegyzőknek és az önálló bírósági végrehajtóknak, hogy a tevékenységüket szüneteltessék, feltéve, hogy egyéni vállalkozóként működnek. Hasonlóan szünetelhet a tevékenysége, annak az egyéni vállalkozónak, aki gyesen illetve gyeden van.

Új eleme az evának, hogy az adóelőleget december 20-áig – az adóévi várható összegre – ki kell egészíteni (a társasági adóban ezt hívják feltöltésnek). A végleges adatok után természetesen rendezni kell az adóhiányt, illetve a túlfizetést.

A jövő évtől negyedévente nem csak fizetni, hanem bevallani is kellett volna az evát. A mostani javaslat meghagyja a jelenlegi, negyedéves fizetést és éves bevallást.

A legnagyobb változást viszont nem az eva, hanem a tb-törvényben kell keresni. Jelenleg a minimálbér után kell kötelezően járulékot fizetni, amely a munkaadó oldalán 29, míg a munkavállalóén 12,5 százalék. Az evás vállalkozó értelemszerűen maga fizeti mindkét – összesen 41,5 százalékos – tételt. A jelenleg 62 ezer 500 forintos minimálbér helyett szeptembertől 125 ezer forint, míg jövő év első napjától 131 ezer forint után kell megfizetni – az egyébként várhatóan szintén emelkedő – járulékokat. Ugyanez a szabály vonatkozik egyébként a nem evás egyéni és társas vállalkozókra is.

Járulékkedvezmény illeti meg azt, akinek a járulékalapot képező jövedelme nem éri el a 125 ezer, illetve jövő évtől a 131 ezer forintot. Ezt be kell jelenteni az adóhatóságnak, és akkor elengedésre kerül a tényleges jövedelem, valamint a 125 ezer, illetve 131 ezer forint közti járulék. A kedvezmény azonban behatárolt, ez év októberétől az év végéig például 18 ezer 125 forint tb-járulék kedvezmény, továbbá 5313 forint nyugdíjjárulék és 3750 forint egészségbiztosítási járulékkedvezmény járhat.

Az október elsején emelkedő eva-kulcs miatt az idei bevétel után két módon lehet adózni: az első szerint elkülöníti a szeptember 30-éig szerzett és azt követően befolyt jövedelmeit az adózó, és ennek megfelelően 15, illetve 25 százalékkal fizeti az adót. A másik lehetőség: az éves bevételt osztja háromnegyed-egynegyed részre, és az előbbi után 15, míg az utóbbi után 25 százalékot fizet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

De Rossi bocsánatot kért

Az olasz labdarúgó-válogatott középpályása az Egyesült Államok elleni találkozón a kiállítás sorsára… Tovább olvasom