Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

EVA: jövőre

A kormány január elsejétõl bevezeti az eva-t, az egységes vállalkozói adót. László Csaba szerint az 50 ezer forintos  minimálbér már az idén október 1-jétõl adómentessé válik, a személyi jövedelemadó-kulcsok pedig jövõre csökkennek.
Az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága szerdán támogatta László Csaba pénzügyminiszterré történő kinevezését; a jelölt 15 támogató, 4 tartózkodó és 8 nem szavazatot kapott. Az új kormány gazdaságpolitikájáról szólva a pénzügyi tárca várományosa a kiszámíthatóságot, az együttműködést, a bizalmat és az átláthatóságot emelte ki mint alapelveket.

László Csaba az új kormány gazdaságpolitikáját ismertetve hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság erős és versenyképes, ám alacsony növekedési pályára állt. Hozzátette, az új kabinet programjával ismét 5-6 százalék közötti éves GDP-növekedést kívánnak elérni. László Csaba szerint a GDP bővülése az idén 3 százalék körül alakulhat, jövőre meghaladhatja a 4 százalékot, majd ezt követően 5 százalék felett lehet.

Elmondta, az elmúlt évben jelentősen nőttek a vállalkozások versenyképességét rontva az élőmunka-költségek, ezért az új kormány több, adó- és járulékterhet mérséklő intézkedést hoz. Kiemelte, hogy terveik szerint a minimálbér már az idén október 1-jétől adómentessé válik, a személyi jövedelemadó-kulcsok pedig jövőre csökkennek. Ekkor az 1 millió 200 ezer forintos éves jövedelemhatárig 20, illetve 30 százalékról 19 százalékra csökken az szja-kulcs, később pedig 18 százalékra mérséklődik. Az e feletti, 2 millió 400 ezer forintig terjedő jövedelemsávban az adókulcs 30 százalékról 25 százalékra változik, és ez 2004-ben is érvényben marad. A legfelső sávban a 40 százalékos kulcs jövőre még megmarad, 2004-ben azonban 38 százalékra csökken.

- A kormány január elsejétől bevezeti az eva-t, az egységes vállalkozói adót - mondta. - Makroszinten ez nullszaldós intézkedést jelent. Az adómentesség az 50 ezer forintos minimálbérre és nem a diplomás minimálbérre vonatkozik majd. 1 millió forintig adójóváírási konstrukcióval emelkedne fokozatosan az adóteher.

Jelezte: a későbbi minimálbér-emelés mértékéről a szociális partnerekkel kialakított konszenzus alapján döntenek. László Csaba szerint a következő két évben nincs lehetőség a 25 százalékos áfa-kulcs csökkentésére. Hangsúlyozta, hogy az általános forgalmi adó jelenleg a magyar áfa-csökkentésénél fontosabbnak tartja a versenyképesség növelését eredményező adóteher-mérsékléseket.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Természet-

búvár

Megjelent a Természetbúvár magazin legújabb száma. A látványos fotókkal tarkított lapban érdekes… Tovább olvasom