Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

Évek óta várnak

a közművekre

Folytatás az 1. oldalról.

– A közműépítésre vonatkozóan nem született olyan gazdasági terv, amely telkenként meghatározta volna a költségeket, vagy a hitelfelvétel módját tartalmazná, illetve a megvalósulás utáni feladatokról rendelkezne – jelentette ki Fülöp Géza polgármester.
– Ugyanis csak ezek meglétével jegyeztethető be a társulás a cégbíróságon, s ezután lehetne útjára indítani a terveztetést, a pályáztatást és a kivitelezést. Az önkormányzat – no és a szakhatóságok sora is – csak ennek szellemében adhatja ki az építési engedélyt. Az intézőbizottsági elnök időközben egyetlen utcára is próbált társulást alakítani, mi viszont a három utcát egy érdekeltségi területnek tekintjük. Pontosan azért, hogy az első utca első telkének a bekerülési költsége is ugyanannyi legyen, mint a harmadik utca utolsó telkének. Erre nézve már nem lenne garancia, ha több érdekeltségre bontanánk az egészet.
– Már azt is nehezményezzük, hogy víziközmű-társulati formát próbál meg ránk erőszakolni az önkormányzat, annak minden költségével együtt, miközben tudunk arról, hogy más településeken magánszemélyek társulásával is lehet közműépítő közösséget létrehozni. A társulás tagjainak egy részével mi is ezt a formát választottuk később, ügyvéd jelenlétében – mondta mindezzel kapcsolatban Bella Szabolcs, a társulás intézőbizottságának elnöke. (Ezt az információt Pallang László győri vállalkozó is megerősítette a fórumon.) – Az akkori ingatlan-nyilvántartásból számunkra egyértelműen kiderült, hogy a leendő háromból két utca útjainak tulajdonjogai egyelőre rendezetlenek, viszont az első utca telkeit tekintve nincsenek ilyen jellegű gondok. Ezért is szeretnénk azt, hogy legyen több érdekeltségi terület. Ez elől viszont elzárkózik az önkormányzat, s a mostani fórumon sem közeledtek az álláspontok. Az újabb fejleményekről minden telektulajdonost levélben értesítünk.
A fórumon a közműépítő társaság intézőbizottsági tagjai ugyanakkor fölvetették: hívják össze a testületet, hogy újból megpróbálkozhassanak a társulás működtetésével.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mire költene többet Győrben?

Tovább olvasom