Délmagyar logó

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Évente több száz marhahúsvizsgálatot végeznek a magyar hatóságok

Magyarországon uniós kvóta szerint leosztott mennyiségben kell vizsgálatokat végezni a marhahúsokon, hogy az esetleges lóhússzennyezést feltárják.

Magyarországon uniós kvóta szerint leosztott mennyiségben kell vizsgálatokat végezni a marhahúsokon, hogy az esetleges lóhússzennyezést feltárják a hatóságok, ami évente több száz vizsgálatot jelent - mondta a Világgazdaságnak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője.

Helik Ferenc azzal kapcsolatban nyilatkozott a lapnak, hogy múlt héten hét ember ellen emeltek vádat, akik budapesti húsboltokban lóhúst és rossz minőségű marhahúst árusítottak kiváló minőségű marhahúsként, valamint két illegális vágóhidat üzemeltetettek Szarvason és Békésszentandráson.

A szakember elmondta, hogy a lóhús fogyasztása nem veszélyes, probléma abból adódhatott volna, hogy nem ismert a lovak származása, nem vágóhídon történt a vágás, az állatokat állatorvos nem látta és az elkövetők egyéb, a nyomonkövethetőséget szolgáló szabályokat sem tartották be.

Ugyanakkor mivel a vádlottak tevékenységét 2013-ban beszüntették, az valószínűleg nem eredményezett megbetegedést vagy ételmérgezést - vélekedett Helik Ferenc a lap hétfői számában megjelent cikkben.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kórházak július végéig kifizetik beszállítóikat

Július végéig minden érintett beszállító megkapja a neki járó összeget a kórházak adósságrendezésére… Tovább olvasom