Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Ez történt Magyarországon 2009-ben

A lemondások éve volt 2009: országgyűlési mandátumtól, miniszterelnökségtől és szaktárca irányításától is megvált politikus. De a sokkoló gyilkosságokat is magunk mögött hagytunk: gondoljunk csak a tatárszentgyörgyi, veszprémi, pécsi tragédiára. Sportsikerek feledtették a gazdasági válság miatti bajokat: a szurkolóknak a Debrecen és az U20-as válogatott teljesítménye okozott feledhetetlen perceket. Alább a 2009. év legfontosabb hazai és magyar vonatkozású eseményeinek leltára.

Január

8.:
Ismertették a kormány Út a munkához programját, amely a munkára képes, hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatását helyezi előtérbe a segélyezés helyett.

10.: Lemondott országgyűlési mandátumáról Boross Péter volt miniszterelnök, az MDF képviselője.

Február

8.: Egy veszprémi bárban kitört szóváltás után meggyilkolták Marian Cozmát, a helyi sportklub és a román válogatott tagját. A nagy felháborodást keltő bűnügyben számos letartóztatás történt, a nyomozás még folyik.

10.: A Központi Nyomozó Főügyészség őrizetbe vette Hunvald Györgyöt, a VII. kerület szocialista polgármesterét, akit különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, bűnszervezet tagjaként, bűnsegédként elkövetett csalással gyanúsítanak ingatlanügyek kapcsán. A politikus és társai ellen azóta is folyik a nyomozás.

Átadták az algyői 1,2 milliárd köbméteres kapacitású biztonsági földgáztárolót.  Fotó: Karnok Csaba
Átadták az algyői 1,2 milliárd köbméteres kapacitású biztonsági földgáztárolót.
Fotó: Karnok Csaba

11.: A Legfelsőbb Bíróság jogerősen pénzbüntetésre ítélte Princz Gábort, a Postabank egykori elnök-vezérigazgatóját és három vádlott-társát hanyag kezelés miatt. (A Postabanknál 1995–97 között több tízmilliárdos vagyonvesztés következett be.)

23.: A Pest megyei Tatárszentgyörgyön lelőttek egy roma apát és ötéves kisfiát. Április 23-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszalökön agyonlőttek egy munkába induló roma férfit, majd augusztus 3-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kislétán álmában gyilkoltak meg egy roma nőt. A 2008 nyarától romák elleni súlyos bűncselekmények sorát elkövető tetteseknek az asszony volt hatodik halálos áldozata. A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai augusztus 21-én Debrecenben őrizetbe vették a támadássorozat négy gyanúsítottját.

Március

5.: A forint negatív rekorddal 313,50-ig gyengült az euróval szemben, a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 2004 óta nem látott mélyponton, 10 ezer pont alatt zárt.

12.: A román külügyminisztérium szóbeli jegyzékben fejezte ki aggályát Sólyom László köztársasági elnök március 15-ére tervezett székelyföldi látogatása miatt, majd a korábban kiadott marosvásárhelyi leszállási engedélyt is visszavonták. Az államfő végül 14-én gépkocsival utazott Erdélybe.

21.: Az MSZP tisztújító kongresszusán Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök felelősséget vállalt a 2002–2006 közti hibás gazdaságpolitikáért és azt javasolta, hogy új kormányfő vezetésével alakuljon új kormány. Gyurcsány Ferencet újraválasztották a párt elnökének, de 28-án erről a tisztségéről is lemondott. Az MSZP rendkívüli kongresszusa április 5-én Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési minisztert választotta meg kormányfőjelöltnek, Lendvai Ildikó addigi frakcióvezetőt pedig pártelnöknek.

Április

14.: Az Országgyűlés elfogadta az MSZP által Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen benyújtott konstruktív bizalmatlansági indítványt, és miniszterelnökké választotta Bajnai Gordon addigi nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztert. Sólyom László államfő 16-án nevezte ki az egypárti válságkezelő kormány minisztereit.

21.: Nyilvánosságra került a Bajnai-kormány súlyos megszorításokat tartalmazó válságkezelő csomagja.

22 nagyközség – közte a megyénkbeli Csanádpalota – is város lett 2009-ben.  Fotó: Tésik Attila
22 nagyközség – közte a megyénkbeli Csanádpalota – is város lett 2009-ben.
Fotó: Tésik Attila

Május

2.: Telkiben hivatalosan megnyílt a Magyar Labdarúgó-szövetség edzőközpontja.

5.: Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek mondta ki a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló, 2008. december 15-én elfogadott törvényt. A módosított jogszabályt június 22-én az Országgyűlés ismét elfogadta.

10.: Pécsett a Tasnádi Péter szocialista polgármester január 27-i halála miatt rendezett időközi polgármester-választást Páva Zsolt, a Fidesz–KDNP jelöltje nyerte az MSZP jelöltje, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke előtt.

Június

7.: Megválasztották az Európai Parlament 22 magyar képviselőjét. A 36,31 százalékos részvétel mellett lezajlott voksoláson a Fidesz az EP-választások történetének legjobb eredményét elérve 56,36 százalékot kapott, és 14 mandátumot szerzett, az MSZP 4, a Jobbik 3, az MDF 1 mandátumhoz jutott.

15.: Forgalomba került az új kétszáz forintos érme.

Július

1.: Megszorító intézkedések léptek életbe: megszűnt a 13. havi nyugdíj, megszűntek a lakástámogatások, csökkent a személyi jövedelemadó (szja) és több járulék, nőtt az áfa, a jövedéki termékek adója, drágább lett a földgáz, de a távhő áfája csökkent.

1.: Sólyom László köztársasági elnök huszonkét nagyközségnek – közte a megyénkbeli Csanádpalotának – városi címet adományozott.

2.: A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet, a döntés a Magyar Gárda Mozgalomra is kiterjedt.

22.: Magyarországon meghalt az első beteg, aki az új típusú, H1N1-es influenzavírussal fertőződött meg.

23.: Nyilvánosságra került, hogy a BKV volt humánpolitikai igazgatója 100 millió forintos végkielégítésének kifizetése után is a cégnél maradt bruttó 4 millió forintos fizetésért. Ezt követően hasonló ügyek tucatjára derült
fény.

Augusztus

21.: Meghiúsult Sólyom László köztársasági elnök szlovákiai látogatása. Az államfő Révkomáromban részt kívánt venni egy szobor felavatásán, de a szlovák fél nem kívánatosnak minősítette látogatását, így az államfő végül a határról visszafordult. A diplomáciában példátlan incidens súlyos feszültségeket okozott a szlovák–magyar viszonyban.

25.: A Debrecen labdarúgócsapata bejutott a legrangosabb európai kupasorozat, a Bajnokok Ligája főtáblájára.
Szeptember

7.: A Nemzetközi Valutaalap (IMF) hat hónappal, 2010. október 5-éig meghosszabbította a Magyarország számára 2008. október 29-én jóváhagyott készenléti hitel lejáratát, tekintettel a választásokra és az új kormányra. Az IMF megállapítása szerint az utolsó felülvizsgálat óta stabilizálódott Magyarország gazdasági kilátása.

10.: Bajnai Gordon miniszterelnök és Robert Fico szlovák kormányfő szécsényi találkozóján 11 pontos nyilatkozatot fogadtak el. Eszerint Szlovákia kész az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosának ajánlása szerint módosítani az államnyelvtörvényt.

14.: Lemondott hivataláról Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, utódául a képviselők a szocialista Katona Bélát választották meg.

29.: Először szólalt fel hallássérült képviselő az Országgyűlésben, amikor Kósa Ádám, a Fidesz siket európai parlamenti képviselője jelnyelven mondta el beszédét.

Kecskeméten lerakták a Mercedes-gyár alapkövét. A  megyei beszállítók is munkalehetőségekben bíznak.  Fotó: Karnok Csaba
Kecskeméten lerakták a Mercedes-gyár alapkövét. A megyei beszállítók is munkalehetőségekben bíznak. Fotó: Karnok Csaba

Október

1.: Magyarország Csehországgal és Romániával közösen elnyerte a lézerkutató központ létrehozására kiírt európai uniós pályázatot. A projekt magyarországi helyszíne a Szegedi Tudományegyetemen lesz.

1.: Átadták az algyői 1,2 milliárd köbméteres kapacitású biztonsági földgáztárolót.

5.: A pécsi önkormányzat biztonsági emberekkel kizáratta a Pécsi Vízmű Zrt. vezetőségét a cég épületéből.

13.: Az MSZP bejelentette: felbontja a Budapestet kormányzó MSZP–SZDSZ koalíciót. A szocialista főpolgármester-helyettesek november 20-án lemondtak.

16.: Kecskeméten lerakták a német Mercedes gyárának alapkövét. A 800 millió eurós beruházás a vállalat első kelet-európai üzeme, s Magyarország történetének egyik legjelentősebb zöldmezős beruházása.

16.: A magyar labdarúgó válogatott harmadik lett a 20 éven aluliak egyiptomi világbajnokságán.

28.: Az FM1 és az Advenio társaság nyerte a két országos vételkörzetű kereskedelmi rádiós műsorszolgáltatási jogosultságot, a döntés elleni tiltakozásul lemondott Majtényi László, az ORTT elnöke. A Neo FM és a Class FM rádiók november 19-én kezdték adásukat, ezzel egy időben megszűnt a Sláger és a Danubius rádió.

November

2.: Rendbontás miatt félbeszakadt a Ferencváros–DVTK labdarúgó bajnoki mérkőzés. A botrány után ismét előtérbe került a futballhuliganizmus megfékezésének kérdése.

3.: A kanadai Falcon cég bejelentette, hogy a gyenge teszteredmények miatt Makó térségében átmenetileg felhagy a gázkutatással.

17.: Az egészségügyi kormányzat országszerte oltópontok felállításáról döntött, hogy a lakosság számára megkönnyítse az új influenzavírus elleni védőoltáshoz való hozzájutást.

28.: Az MSZP országos elnöksége és választmánya Mesterházy Attila parlamenti frakcióvezetőt javasolta a párt miniszterelnök-jelöltjének, jelöltségéről a december 12-i kongresszus döntött.

26.: A Pécsi Tudományegyetemen egy gyógyszerészhallgató laborgyakorlat közben lövöldözni kezdett, egy társát megölte, egy másikat életveszélyesen megsebesített, két másik ember súlyos sérülést szenvedett. A támadót elfogták.

30.: Az Országgyűlés elfogadta a 2010-es költségvetést, amely 3,8 százalékos hiánnyal, 0,6 százalékos GDP-csökkenéssel és 3,9 százalékos inflációval számol.

December

2.: Lemondott Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter, utódjául Forgács Imrét jelölték.

A köztelevízió anyagi nehézségei miatt csoportos létszámcsökkentést és a vidéki stúdiók teljes megszüntetését jelentette be az MTV vezetése.

4.: Korrupciós ügyek miatt őrizetbe vette a rendőrség a BKV és a Budapest Airport (BA) jogi igazgatóját.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Változott a cafeteria elemek adózása

2010 január elsejétől három csoportba kerültek a korábban adómentes béren kívüli juttatások:… Tovább olvasom